Connect with us

Hír

Bart Scott: Az NFL védői sokkal szívesebben játszanának Tom Brady, mintsem Peyton Manning ellen

Peyton Manning és Tom Brady rivalizálása epikus volt és máig sokat lehet vitatkozni azon, melyikük volt a jobb irányító (a sikerességi versenyt egyértelműen utóbbi nyeri). A korábbi All-Pro linebacker Bart Scott szerint ugyanakkor egyértelmű a dolog.

Tom Brady és a Manning-család – A G.O.A.T. útja II. rész

“Sokkal inkább játszanék Tom Brady ellen a hét minden egyes napján, mintsem hogy Peyton Manning ellen lépjek pályára. Szerintem minden védő így érez, mivel Manning mestere volt a futball mentális részének – a védőknek rémálmai voltak tőle, mert soha nem lehetett tudni, mire készül. Ezzel szemben Bradyt a körülötte lévő emberek tettek naggyá”

– nyilatkozta Scott az ESNP-nek.

Scott 2002-ben draftolatlan volt, de kiharcolta a helyét a ligában és a 2012-es idény végéig tartó karrierje alatt összesen 172 mérkőzés került a lábába. Ez idő alatt ötször játszott Manning ellen az alapszakaszban és háromszor a rájátszásban, míg Brady ellen 10 alapszakasz- és egy PO-találkozón lépett pályára. Van tehát összehasonlítása alapja, de persze ezzel aligha képes eldönteni egy alighanem eldönthetetlen vitát.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!