Támogatóink kérésére egy nagyon izgalmas témát boncolgattunk, annak jártunk utána, kik azok a húzónevek, sztárok, akik Európából indultak el és próbáltak szerencsét, majd sikerült megvetniük a lábukat az NFL-ben. A lista szép terebélyes, vannak rajta a maguk módján igazi legendák, Super Bowl győztes sztárok és olyan játékosok, akik egyenesen a szomszédból válhatnak meghatározó tényezővé a profik között.
A rúgófenoménok
A legegyszerűbb és legkézenfekvőbb példával kell kezdeni az európai játékosok listázását, hiszen korábban csak úgy tudták megvetni a lábukat az egyes nemzetközi tehetségek, hogy speciális posztokon próbálták ki magukat. Ide tartoztak azok a rúgók, aki meghatározó teljesítménnyel jelentkeztek a múltban, nagy hatást gyakoroltak a liga akkori és mostani életére is egyaránt. Kezdésnek nézzük meg, közülük kik voltak a legnagyobb ászok.
Jan Stenerud
Az európai csodabogarak felsorolását egy igazi veteránnal kell megkezdeni, aki nem csak a hosszú amerikai foci karrierje és a nagyszerű rúgásai miatt vált igazi közönségkedvenccé a ’60-as és ’70-es években. Stenerud Norvégiában, Festund városában született, majd tanulmányait később az USA-ban folytatta, ahol több sporttal is próbálkozott, leginkább a labdarúgás és a síugrás érdekelte, utóbbiban háromszoros Big Sky Konferencia bajnok is lett. De nem emiatt figyelt fel rá a futballközösség, hanem a labdarúgó múltjának köszönhető képességei miatt, hogy az átlagnál sokkal pontosabban és messzebbre tudta eljuttatni a tojáslabdát. Ennek köszönhetően került a Montana State Egyetemről az akkor még AFL-ben szereplő Kansas City Chiefs csapatához, ahol karrierje nagy részét töltötte. Illusztris pályafutása során nyert Super Bowlt, hatszoros All-Pro csapattag lett, négyszer játszhatott a Pro Bowlban, tiszteletére visszavonultatták a hármas számú mezt a Chiefsnél, illetve bekerült a Kansas City, a Green Bay, és nem utolsó sorban 1991-ben első rúgóként a Pro Football Hall of Fame-be.
Morten Andersen

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások