A Packersnél a legnagyobb kérdés elkapó-fronton akad, hiszen Davante Adamst nem igazán sikerült minőségben pótolni. Érkezett Sammy Watkins, illetve a draftról Christian Watson és Romeo Doubs, de előbbi a 700 yardot is csak egyszer lépte át az utóbbi hat évben, utóbbi kettő pedig újonc, Doubs ráadásul csak harmadik napos. A csapat sztár cornerbackje viszont felajánlotta a segítségét, hogy fejlessze a fiatalokat.
Jaire Alexander négy év alatt a liga egyik legjobb CB-je lett, amiben elmondása szerint sokat segített, hogy Davante Adams ellen kellett harcolnia az edzéseken. Úgyhogy valami hasonlót akar átadni Watsonnak és Doubsnak.
“A liga legjobb elkapója ellen játszottam az eddigi négy évemben. Annyira megnehezítem a dolgukat, ahogy csak tőlem telik, mert tudom, hogy ez kifizetődik vasárnaponként. Teher alatt nő a pálma. Akárhogy is tudok nekik segíteni, megteszem.”
– mondta Alexander a Packers hivatalos oldalának.
Ha Jaire ki tudja hozni mondjuk Watsonból azt, amit Adams hozott ki belőle, akkor az rengeteget segítene a csapatnak, hogy elérje a Super Bowlt.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások