A Houston Texans nagyon gyorsan lerendezte azt, amit Deshaun Watson még mindig nem tudott. A csapat ugyanis peren kívül megegyezett 30 masszőrnővel, akik potenciálisan pert nyújthattak volna be ellenük – írja a KPRC2.
Hivatalosan csak egy pert nyújtottak be a Texans ellen, abban az állt, hogy tudtak, vagy tudniuk kellett volna Watson rosszaságairól, de nem tettek ellene semmit. Sőt, állítólag segítették is az irányítót a masszázsok intézésével, szállodai szobák bérlésével és titoktartási szerződések aláíratásával.
Az, hogy ennyire gyorsan lerendezte a Texans, sugallhatja azt, hogy nagyon nem akarták, hogy a bizonyítékok napvilágot lássanak, mert rosszul mutattak volna. A 30-as szám pedig azt jelentheti, hogy akár hat további per is várhat Watsonra. Az irányító eddig 20-at rendezett le peren kívül, de további négy még aktív – ezek szerint pedig még hatra van esély jelenleg. Azt nem tudni, hogy a liga indít-e nyomozást a Texans ellen.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások