A Pittsburgh Steelers 2001-ben költözött új stadionba. Előtte a Three Rivers Stadium három évtizeden át volt a csapat otthona, majd mellette épült fel az új létesítmény, aminek a névadó szponzora a Heinz élelmiszeripari cég lett. Ugyan most nem költözik a gárda, de a jelenlegi stadion új nevet kap, ugyanis lejárt a Heinz szerződése és a felek nem is fogják azt meghosszabbítani – számolt be Andrew Fillipponi. Az új névadó szponzort pedig már akár a héten is bejelenthetik.
UPDATE: Meg is van a névadó szponzor, mostantól Acrisure Stadium a Steelers otthona, a fintech cég évi több mint 10 milliót fizetett a csapatnak és 15 évre vette meg a jogokat.
Alapvetően a Heinz és a Steelers 20 éves szerződést kötött annak idején, amit tavaly egy évvel megtoldottak – erre viszont idén már nem kerül sor. A Heinz $57 milliót fizetett anno a 20 éves jogért, tehát évi $2,85 milliót. Ennél most sokkal többet fog kaszálni a Steelers, hiszen például a SoFi évi $20 milliót fizet a Rams és a Chargers közös otthonának névadó szponzoraként.
Mindig nehéz megszokni egy új stadionnevet egy ikonikus régi helyett (lásd Lumen Field a CenturyLink Field helyett), de ez vár most a Steelers szurkolóira, illetve a média munkatársaira is.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások