A Panthers csak úgy volt hajlandó cserélni Baker Mayfieldért, hogy az irányító 18,8 milliós fizetésének több mint felét a Browns állja, a maradékból pedig 3,5 millióról lemond az irányító. Ez utóbbit ugyanakkor ösztönzők formájában visszakereseti, írja Field Yates.
Tegyük hozzá, hogy ez nem lesz egyszerű. Egyrészt az irányítónak legalább a snapek 75 százalékában a pályán kell lennie – ez az alap, és még pénzt sem kap érte. Ha ez megvan és csapat legalább 10 meccset nyer, akkor Mayfield kap 250 ezer dollárt. Amennyiben a Panthers támadósora top 5-ös az NFC-ben vagy top 10-es az egész ligában yardokban / szerzett pontokban, az további 300-300 ezer dollárt ér. Emellett ha Mayfield passzpontossága (minimum 224 passzkísérlet után) top 5-ös az NFC-ben vagy top 10-es a ligában, akkor 300 ezerrel lesz gazdagabb, míg a Pro Bowlba kerülés 500 ezer dollárt ér.
A rájátszásra is maradnak ösztönzők. Ehhez legalább a PO-snapek 50 százalékán pályán kell lennie, illetve nyerni a divíziós körben (500 ezer dollár), az NFC-döntőben (600 ezer dollár) és a Super Bowlban (750 ezer dollár). Magyarán: ha Baker Mayfield kezdő lesz, pontosan passzol, bejut a Pro Bowlba, a Panthers offense minimum top 10-es lesz, miközben nyer legalább 10 meccset az alapszakaszban, majd megnyeri a bajnokságot, akkor visszakapja a 3,5 millió dollárját. Sima liba.

Legfrissebb cikkeink
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
- A 2025-ös piac leginkább túlértékelt játékosai
- A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- Nagytakarításba kezdett a Dolphins, három játékos is repült
- Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- James Bradberry egy percet sem játszott, de bajnoknak tartja magát
- Jaguars: Esélytelen, hogy Lawrence távozzon
- Ha a Giants résztulajdonosa szeretnél lenni, itt a lehetőség!
- Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Kelce-nek egy hónapja van dönteni
- Kadarius Toney-t letartóztatták
- A 2025-ös piac legjobb posztjai
- A 2025-ös piac legrosszabb posztjai
- A Steelers bepróbálkozott Travor Lawrence-nél
- Travis Kelce hihetetlen rekordot döntött meg
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Micah Parsons burkoltan beszólt Jerry Joneséknak, hogy tegyenek már valamit a győzelemért
- Cseh Tibor on A 2025-ös piac leginkább alulértékelt játékosai
- camillo7777 on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Jani_Kovacs on A 2025-ös piac legjobb posztjai
- makosteszta on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- Cseh Tibor on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- zoarden on Így állnak a csapatok a fizetési sapkával
- ClayMatthews52 on A 2025-ös piac legjobb posztjai
Szerintem lehet hogy jobbak az esélyei, mintha lottózna.
Matematikailag nem! A lottó ötös ugyanis nem lehetetlen esemény.
“Hogy keresheti vissza Baker Mayfield a pénzét?”
Sehogy!