A Rams megütötte a főnyereményt Matt Stafforddal: a veterán irányítóval a csapat rögtön a megszerzése évében bajnoki címet szerzett tavaly. Néhány tényleg nagyon homály meccset leszámítva a QB parádésan teljesített, különösen a rájátszásban volt parádés, de szerinte idén ennél is jobb lehet.
“Belegondolva abba, hogy mennyire értettem és ismertem a rendszert tavaly, most összehasonlíthatatlanul jobb a helyzet. Emiatt magabiztos vagyok abban, hogy képesek leszünk az előző szezonban nyújtott teljesítményünket túlszárnyalni
– nyilatkozta Stafford a csapat weboldalának.
Ugyan 20 INT-vel a Lions korábbi 1/1-ese adta el a legtöbb labdát 2022-ben, de ezzel együtt ő lett az első irányító az NFL történetében, aki egy szezonon belül legalább 6000 yardot és 50 TD-t passzolt úgy, hogy a bajnokságot is megnyerte (ráadásul a PFF értékelése szerint senki nem volt jobb nála a negyedik negyedben). A pozitív játékokkal tehát nincs baj, de amennyiben a rendszer jobb ismeretével sikerül a turnoverekből lefaragnia idén, úgy tényleg minden adott lesz a Ramsnek a címvédésre.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások