Connect with us

Hír

Stefon Diggsnek elég érdekes elképzelése van az elit fogalmáról

A Bills remek elkapója, Stefon Diggs a Sport Illustratednek adott interjút, amiben többek között a ligában lévő elit elkapókról és cornerekről is szót ejtett. Egy biztos, nem lehet szerénységgel vádolni, ha saját magáról vagy a testvéréről van szó.

“Mondtam Trének: ‘Tesó, nagyjából hét-nyolc elit elkapó van a ligában, akik el tudnak szakadni, gyorsak, jók a kezeik stb. Az NFL elkapók 70 százalékát simán ki lehet venni a játékból’. Ami pedig a cornereket illeti, csak három olyan CB van, akik tényleg képesek hétről hétre első számú elkapók ellen védekezni: Xavien Howard, Marshon Lattimore és persze Trevon”

– fejtegette a Bills elkapója.

Az elkapókat ugyan nem nevezte meg, de lehetne vitatkozni azon, hogy ő benne van-e az elit csoportban. A legmagasabb polcra rakott cornereken viszont még inkább, pláne Trevon Diggsen, aki tavaly a 11 INT-je mellett 1016 yardot és 5 TD-t engedett az ellenfelek irányítóinak. Ezzel szemben például a felsorolásból kimaradt Jalen Ramsey-ről csak 595 yardot és három TD-t szereztek az ellenfelek, a nyolc INT-t gyűjtő JC Jackson is mindössze 635 yardot és három TD-t engedett tavaly, míg AJ Terrellt 43,9 százalékos pontossággal vették célba 200 yardot és három TD-t szerezve (három pick mellett), de Jaire Alexander vagy Darius Slay is megérne egy misét.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!