Trevor Lawrence arról is volt híres mielőtt az NFL-be került, hogy sem a gimiben, sem az egyetemen nem veszített még egyetlen egyszer sem az alapszakaszban. A profik közt az újonc éve viszont kész rémálom volt Urban Meyerrel – akit 13 mérkőzés után kirúgtak –, hiszen rögtön 14 vereség is bekerült a neve mellé, a győzelem ízét pedig csak háromszor ízlelhette meg.
“Hosszú év volt, az egyszer biztos. Azt mondanám, hogy egészen pozitív tudtam maradni az év során, de azért voltak nehéz időszakok. Főleg akkor, amikor úgy mész haza, hogy már 5-6 meccset buktál zsinórban. Addig a pillanatig az egész karrierem során nem vesztettem ennyi meccset. Úgyhogy itt szembejött a valóság. De próbáltam pozitív maradni, egyben tartani a csapatot. Kihívásokkal teli év volt.
Úgy gondolom, hogy sokat tanultam a tavalyi évből. Adott egy más perspektívát. Úgyhogy sokkal jobban értékelem a győzelmeket, az biztos. De szembe néztünk és túllendültünk ezeken a kihívásokon, az új szezonra pedig magabiztosabban nézünk elébe, jó a csapatunk, szuper az edzői stábunk. Nagyon izgatott vagyok.”
– mondta Lawrence Colin Cowherdnek.
Lawrence szezonja a győzelmek mellett statisztikailag is katasztrófa volt, 59,6%-os pontossággal passzolt 3641 yardot, 12 TD-t és 17 INT-t, illetve futott még 334 yardot és 2 touchdownt. Ettől függetlenül bőven mutatott szép dolgokat, amik miatt reménykedhetnek a Jaguars szurkolói, és amik miatt Doug Pedersonnal az edzői stáb élén várhatunk egy nagyobb ugrást a QB-tól, ezzel együtt pedig az egész csapattól.
A mocsárból nehéz kitűnni – Trevor Lawrence különös újonc éve

Legfrissebb cikkeink
- Ingyen sör, ingyen pénz a Vegas.hu Super Bowl buliján
- Darius Slayben egy utolsó szezon még van, de jövőre vissza fog vonulni
- NFLPA: “Senki sem akar 18 meccset játszani”
- Micah Parsons: Rajtunk Derrick Henry sem segített volna
- Brandon Graham úgy néz ki vissza tud térni a Super Bowlra (aztán jó eséllyel visszavonul)
- A Jaguars is megtalálta az új támadókoordinátorát
- Kínos rekord birtokosa lett a Bills
- Betegséggel küzd az Eagles legjobb védője
- Ausztráliába költözik az NFL, már az egyik csapat kiléte is megvan
- Super Bowl beharangozó és fogadási tippek – VIDEÓ!
- Super Bowl LIX – Secondaryk
- Andy Reid nem megy sehová
- Super Bowl LIX – Védőfalak és linebackerek
- Super Bowl LIX – Skill játékosok
- A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mit csinál Tom Brady évi 37,5 millió dollárért?
- Gergosz86 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Fetyke on Andy Reid nem megy sehová
- Ragi on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Kopi3.14 on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- Cseh Tibor on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- ThySoul on A bírók szerint nevetséges, hogy a Chiefsnek fújnának
- mdr on Tom Brady örülne, ha történelmet írna a Chiefs: Miért kell valakit utálni, csak mert sikeres?
Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy bust lesz, nagyon maximum egy Kirk kapitány szint.
Mutatott bíztató dolgokat azért szerintem. Most van kifogása Meyer személyében, ha ebben a szezonban sem lesz sokkal jobb az összkép szerintem ráérünk akkor kongatni a vészharangokat.
Szerintem meg jövő hét után szerda 14:25-kor hatalmas felhőszakadás lesz Berettyóújfalu külsőn
Ezeket a hsz-eket kell screenshotolni :)