Connect with us

Hír

Az első 6 meccsen akkor sem játszhat Watson, ha az NFLPA perel

Annak idején Tom Brady és Ezekiel Elliott megkapta az eltiltását, de az NFLPA bíróságra vitte az ügyet és amíg az tartott, addig felfüggesztették az eltiltást és a játékosok pályára léphettek – a büntetés pedig csak később lépett életbe. Deshaun Watson esetében azonban más a helyzet, ő akkor sem léphet majd pályára az első hat meccsen, ha a szakszervezet beperli a ligát.

Ennek oka pedig a 2020-as Kollektív Szerződésbe foglalt új folyamat, ami épp most zajlik: előbb a független bíró dönt, majd lehet fellebbezni, ebben az esetben végül Roger Goodell vagy az általa kinevezett személy fog dönteni. És mivel az NFLPA nem fellebbezett a független bíró 6 meccses eltiltásról szóló döntése ellen, ezt gyakorlatilag elfogadták és csak az NFL várható hosszabb eltiltása ellen mennének bíróságra. Az első hat meccs tehát nem lesz terítéken egy esetleges fellebbezés esetén, csak az azon felüli további mérkőzések.

Így tehát ha el is húzódik ez az ügy, Watson az első hat fordulóban akkor sem játszhat, innentől fogva a 7. fordulós visszatérése csak a kérdés.

Azt még nem tudni, hogy a Goodell által kinevezett Peter Harvey pontosan hány meccsre tiltja el Watsont (és mekkora pénzbírságot szab ki rá), illetve hogy mi az a pont, ami felett az NFLPA bíróságra vinné az ügyet.

Döntés egyébként akár már a héten is várható lehet Harvey részéről, bár ez nem biztos, hiszen az NFL szabályzata csak annyit ír elő, hogy gyorsított eljárásban kell lefolytatni az ügyet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!