A Steelersnél valami oknál fogva nagyon szeretik Mason Rudolph-ot, aki jelenleg az idén igazolt Mitch Trubisky és az újonc Kenny Pickett mögött a harmadik számú irányítója a csapatnak. A legtöbb együttes kapva kapna az alkalmon, ha valaki cserélni szeretne a harmadik számú irányítójáért, a Steelersnél azonban nem így állnak hozzá a történethez.
Tom Pelissero információi szerint ugyanis a pittsburghiek fogadtak telefonhívásokat Rudolph elcserélésével kapcsolatban, azonban ők nem akarják ezt meglépni. A general manager Omar Khan elmondása szerint (via All Things Covered podcast) szeretnék, ha lenne veterán jelenlét a QB-szobában akkor is, ha Trubisky esetleg megsérülne. Emellett egyébként Rudolph olcsó, hiszen csak $3 milliót keres idén. Jövőre viszont szabadügynök lesz, így talán érdemes lenne még most értékké tenni – főleg hogy jó eséllyel egy snapet sem fog játszani már a Steelers szerelésében.
Persze elképzelhető, hogy csak megfelelő ajánlatot nem kapott eddig a Steelers Rudolphért, és lenne olyan ár, amiért elcserélnék. Kérdés, hogy van-e olyan csapat, amelyik ezt hajlandó megfizetni egy csereirányítóért, ráadásul egy nem túl izgalmas és nem túl jó csereirányítóért.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások