A 49ersnél már mindenképp úgy számolnak, hogy Trey Lance lesz a kezdő, azonban továbbra is arra várnak, hátha el tudják cserélni Jimmy Garoppolót. Erre normál körülmények közt nem sok esélyük van, azonban ha megsérül egy kezdő irányító valahol, akkor megnyílhat az ajtó egy trade előtt. De meddig várhat ki a 49ers, mielőtt ki kell vágniuk az irányítót?
Elméletileg bármeddig, és akár az egész szezonban ott lehet a cserepadon Jimmy G, de gyakorlatilag ez elég valószínűtlen. Egyrészt mert az öltözőben sem lenne szerencsés, hogy ha a fiatal QB gyengébben játszik egy-két meccsen, akkor a játékosok egy része Garoppolót követelhetné a kezdőbe. Másrészt pedig pénzügyileg sem a legokosabb döntés a rosteren tartani.
Ennek oka, hogy egyelőre Garoppolo idei 25 milliós fizetéséből egy cent sem garantált. Ha most kivágják, akkor ezt teljes mértékben megspórolják. Ez igaz egészen a csapat első alapszakasz-mérkőzésének napjáig, ami szeptember 11. Ha ezen a ponton is a keretben van Garoppolo, akkor garantálttá válik az alapfizetése, így később kivágni már nem lehet (illetve lehet, de ugyanúgy ki kell fizetni a 25 milliót). Így tehát ez tűnik a legvalószínűbb kivágási pontnak, ha nem jön össze egy csere addig.
Eggyel korábbi határidő augusztus 30 lehet, a keretszűkítések napja, ugyanis így Garoppolo elvenne egy roster helyet valaki elől, miközben tudják, hogy ő nem lesz a csapat tagja. Azt persze meg lehet beszélni az 53. játékossal, hogy várjon ki egy hetet és a hivatalos kivágása után újra le fogják igazolni, így ezt azért ki tudja játszani a 49ers.
Még egy opció lehet, hogy a 49ers tényleg nem akarja kivágni és a lehető legtovább kivár egy cserére. Ezzel kockáztatják, hogy sehol sem fog megsérülni kezdő és senki sem cserél Garoppolóért, így pedig ki kell fizetniük a 25 millióját, de legalábbis annak egy (jelentős) részét biztosan. De ha esetleg a november elsejei trade határidőig mégis befutna egy ajánlat, akkor a hátralévő fizetését megspórolnák és kompenzációt is kapnának érte.
Nem lehetetlen, hogy ezt megkockáztatja a 49ers, de a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy szeptember 11-ig (és leginkább ehhez a dátumhoz minél közelebb) kivágják az irányítót.

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Ragi on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
- katonadani on Touchdown #SuperBowl – A tökéletes csapatépítés diadala
Esetleg Seattlebe kelleni fog pár hét után egy potens labda átadó QB?