Odell Beckham tavaly elszakította az ACL-ét a Super Bowlon, így természetesen még mindig nem alkalmas a játékra. Ian Rapoport információi szerint az elkapó jó eséllyel kihagyja a szezon első felét, emiatt pedig egyelőre nincs terítéken a csapatoknál a leigazolása.
OBJ elég jól teljesített tavaly Los Angelesben a novemberi leigazolása után (50 elkapás, 644 yard, 8 TD a rájátszással együtt), még mindig egy nagyon jó kis elkapó. Állítólag több csapat, köztük a Rams és a Patriots is érdeklődött iránta korábban, így egészségesen alighanem hamar talál magának egy megfelelő helyet a pályafutásának folytatására.
Rapoport szerint egyébként mindez nincs Beckham ellenére, ő sem akarja elkapkodni a dolgot. Azt nem tudni, hogy a szakmai vagy pénzügyi motivációi a nagyobbak (tavaly például a fizetése egy jelentős részét bitcoinban kérte, amivel elég sokat bukott), de hogy contenderhez ír majd alá, az szinte biztos (a Ramsnél például hetente elmondják, mennyire szeretnék visszaigazolni).

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások