A remekül teljesítő védelmének és némi szerencsének köszönhetően a Steelers legyőzte a Bengalst a csapat szezonnyitóján. A mérkőzésen Mitch Trubisky kezdett és bár nem volt rossz, nem is játszott ellenállhatatlanul. Sokat láthatunk még idén belőle, ugyanis Jay Glazer már a meccs előtt arról számolt be, hogy Mike Tomlin tervei szerint az első körös újonc Kenny Pickett a teljes újonc idényét a padon fogja tölteni.
Trubisky nem sokkal a 2021-es idény után írt alá a Steelershöz két évre 26,785 millió dollárért. A fizetéséből ugyanakkor csak 5,25 millió dollár garantált, amit már megkapott aláírási bónuszként. Emellett 1,035 millió dolláros alapfizetés illeti meg 2022-ben, illetve további 2,5-4 millió dollárt annak függvényében, mennyit van a pályán. Vagyis a Steelersnek nemcsak szakmai, de pénzügyi okokból is érdemes lenne az újoncot kezdetni legalább a szezon második felétől.
Persze ha jönnek a győzelmek, az más helyzetet teremt, de a Bengals ellen mutatott 21/38-as, 194 yardos, egy TD-s, 78,2-es passar ratinges teljesítmény nem igazán indikálja, hogy mindenképp elköteleződjenek mellette. És persze attól, hogy ez Tomlin terve most, még nem jelenti, hogy ez lesz egy hónap múlva is.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások