Bill Belichick idén úgy döntött, hogy nem nevez ki senkit támadókoordinátornak, ehelyett a korábbi védőkoordinátor Matt Patricia és a korábbi speciális egység koordinátor Joe Judge felel majd az offense-ért. Ez az előszezon alapján nagyon mellé ment, de a legendás főedző vállalja ezért a felelősséget.
“Szerintem mindketten kiváló edzők. Ugyanakkor ahogy mindig, úgy most ez is az én felelősségem, szóval ha valami nem jól működik, akkor engem kell hibáztatni. Ezzel együtt nem látok semmi rendhagyót a dologban. Korábban Charlie Weis, Josh McDaniels, Bill O’Brien, Brian Flores, Matt Patricia és sokán mások úgy kerültek koordinátori pozícióba a Patriotsnál, hogy előtte soha nem hívtak játékokat, mégis jól boldogultak”
– nyilatkozta Belichick a Boston Globe-nak.
Mindez természetesen igaz, csakhogy az említett edzők mind a saját területükön kaptak bizonyítási lehetőséget. Ehhez képest Matt Patricia védőkoordinátorként szerzett magának hírnevet és a Lions is emiatt nevezte ki főedzőnek. Van ugyan tapasztalata az offense-zel, de csak alacsonyabb szinten: a Syracuse-nál 2001 és 2003 között segédedzőként a támadókkal foglalkozott, majd 2004-ben a Patriotsnál is offensive assistant volt, illetve 2005-ben egy évig dolgozott asszisztens edzőként a támadófallal.
Joe Judge sem biztatóbb, ugyanis világéletében a speciális egységgel foglalkozott, mindössze 2019-ben dolgozott a támadókkal, amikor az ST koordinátor poszt mellett az elkapókat is ő edzette. Emellett az is aggodalomra ad okot, hogy a csapat nem a Josh McDaniels által összeállított és a játékosok által többnyire ismert playbookot és rendszert viszi tovább, hanem egy új, Kyle Shanahanére hasonlító koncepciót próbálnak bevezetni.
Belichick mindig jobban tudja?

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások