Két sztárjátékos, Jamal Adams és TJ Watt is megsérült a hétvégén, és már korábban írtunk arról, hogy hosszabb kihagyás vár rájuk, most hivatalosan is sérültlistára kerültek, amivel legalább négy meccset kell kiülniük.
Adamsnek a combizma szakadt el és várhatóan az egész szezont ki kell hagynia, azonban a Seahawksnál ezt még nem erősítették meg és további orvosi véleményeket kérnek ki – írja a The News Tribune. A 25 éves védőnek nincs szerencséje a sérülésekkel, mióta Seattle-be költözött, hiszen az utóbbi két évben összesen 9 meccset kellett kihagynia váll- és ujjsérülésekkel. Most ez a szám várhatóan 25-re fog növekedni. New Yorkban egyébként három év alatt csak két mérkőzésről hiányzott.
Watt is sérültlistára került, így neki is minimum négy meccset kell kihagynia, de várhatóan ez inkább 6 hét lesz a mellizom-sérüléséből kiindulva. Wattot végül nem műtik meg, ezért nem kell kihagynia a teljes szezont, reméli, hogy így is jó formában tud majd visszatérni az idény közepén.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Garoppolo nem játszik, az újonc Aidan O’Connell helyettesítheti
- Jamal Adams fejében megfordult a visszavonulás
- Chandler Jonest letartóztatták
- Korai Heisman-figyelő
- Sérülésjelentés a 4. forduló előtt: hosszú a lista
- FK! Preview #4
- A Chargers kiváló centere és több elkapó is IR-re került
- Damar Hamlin a hétvégén tényleg visszatér!
- Hosszabbított tight endjével a Rams
- Watson úgy gondolja játszani fog
- Még mindig nem tudjuk, játszik-e Garoppolo a héten, vagy hogy ki helyettesítheti
- Változtat a fogadási szabályzatán az NFL, Jameson Williams már jövő héten visszatérhet
- Veszélyben lehet Deshaun Watson játéka egy vállsérülés miatt
- 3 első körös pick és 300 millió dollár csak ennyire elég?
- Playelemzés – Rondale Moore futott touchdownja
Legutóbbi hozzászólások