Matt Stafford egyáltalán nem lépett pályára az előszezonban, ahogy gyakorlatilag egyetlen kezdő sem a Ramsnél. Az irányító körül azonban a nyáron felröppentek hírek, hogy nincs teljesen rendben a karja, a könyöke, ezért sokáig limitált edzésmunkát végzett. Sean McVay elmondása szerint azonban a Bills elleni nyitómeccsen semmiféle limitáció nem lesz Stafford kapcsán, akkor is teljesen komfortosak, ha 50-55 alkalommal kell passzolnia a meccsen.
A TheAthletic információi szerint Staffordnak ez az íngyulladása már a tavalyi szezonban is megvolt, habár edzést nem hagyott ki és a sérülésjelentésre sem került fel. A csapat pedig úgy tervezi menedzselni a helyzetet, ahogy a 2021-es szezonban is tette, amikor látszólag nem okozott ez problémát, hiszen bajnoki címet is szerzett a gárda.
McVay szerint nagyon jó tervük van a helyzet kezelésére, úgyhogy a főedző – publikusan – nem aggódik, és Stafford is teljesen jól érzi magát, készen áll a játékra. Kíváncsian várjuk csütörtök esti nyitómeccset, persze nem csak emiatt.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások