Vajon Sony Michel felmondta a Los Angeles-i bérleti szerződését tavasszal, mikor a Ramstől a Dolphinshoz igazolt? Ha nem, akkor visszaköltözhet tavalyi otthonába, ugyanis visszatér a városba, hiszen miután a Miami menesztette a héten, most a Chargers csapott le rá szabadügynökként – írja Jeremy Fowler. Így a hazai mérkőzéseit megszokott környezetben játszhatja majd a SoFi Stadiumban, csak épp másik öltözőbe kell mennie meccsnaponként.
A Chargers nem volt elégedett a futóhelyzetével Austin Ekeler mögött, ugyanis Joshua Kelley eddig nem sokat mutatott, és az idén draftolt Isaiah Spiller sem bizonyította, hogy rá lehet bízni az RB2 posztot. A legnagyobb probléma már tavaly is az volt, hogy Ekeleren kívül senki nem képes passzblokkolni, ez pedig limitálta, hogy mit tud csinálni a csapat bizonyos szituációkban. Michel ebben elég jó, így feltehetőleg elsősorban ennek köszönhetően szemelte ki őt a Chargers.
Michel 2018-ban a Patriots 1/31-ese volt. Soha nem volt egy jó játékos, de azért okozott pár szép emléket a szurkolóknak, újoncként például három meccsen 336 yardot és hat TD-t futott a rájátszásban és aktívan kivette a részét a csapat Super Bowl győzelméből. 2021-ben aztán a Ramshez került a Los Angeles 2022-es 6. és a 2023-as 4. körös pickjéért cserébe. 17 meccsen lépett pályára tavaly az új csapatában, 845 yardot és négy TD-t szerzett, illetve a rájátszásban volt még 78 yardja.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Touchdown Week4 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Akár már a héten is visszatérhet Jonathan Taylor, Cooper Kupp és Von Miller is
- Ridder és Burrow is marad a kezdőben
- Megsérült Armstead, Freiermuth, a Colts CB-je és az Eagles falembere is
- Sima Seahawks győzelem a botrányos Giants ellen
- Pickett megúszta a komolyabb sérülést, de lehet a héten nem látjuk a pályán
- Hosszabb időre elvesztette két sztárját a Patriots védelme
- Triple Coverage #488 – A hét meccsei, nyertesei és vesztesei
- Matthew Stafford még 35 évesen is egy állat
- A Vikings nem akarja elcserélni Kirk Cousinst, nincs érdeklődés Jonathan Taylor iránt
- Véget ért a Bills elit cornerének idénye
- A Panthers elkapót akar szerezni a trade határidő előtt
- A Bears eladná Claypoolt, egy 5. vagy 6. körös picket kér érte
- Veretlen maradt az Eagles, alázott a Cowboys, simán nyert a Texans, a Titans és a Jaguars is
- A Bears és a Panthers maradt nyeretlen, csoportmeccset nyert a Bucs, a Ravens és a 49ers
Legutóbbi hozzászólások