A Packers bal oldali tackle-je, David Bakhtiari bő másfél éve, a 2020-as idény 16. fordulójában sérült meg először, azóta pedig csak egy fél meccsen tudott pályára lépni, ugyanis háromszor is műteni kellett a térdét. Mostanra azonban már teljes edzésmunkát végez, épp időben a szezonrajtra. Elmondása szerint pedig reális, hogy ott legyen a Vikings elleni első fordulós mérkőzésen vasárnap.
“Igen, ott vagyok az aktív keretben, mint mindenki más. Végig tudok játszani egy szezont, rendben leszek. Persze van egy normális mértékű rozsda és a három műtét után ki kell találjam az új rutinom, vissza kell rázódjak.”
– mondta Bakhtiari az ESPN-nek.
Ha tényleg ott lesz Bakhtiari a kezdőben, akkor már csak Elgton Jenkins játéka kérdéses a támadófalból – neki novemberben szakadt el a térdszalagja. Matt LaFleur főedző annyit mondott ezzel kapcsolatban, hogy vasárnap meglátjuk, szóval egyelőre kérdőjelesnek tekinthetjük a jobb oldali tackle elérhetőségét.
Az egyetlen játékos egyébként, aki nem edzett hétfőn a csapatból, az Allen Lazard, így az ő játéka talán még inkább kérdőjeles a Vikings elleni találkozóra.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Erősen kérdéses, hogy Jamal Adams felgyógyul-e a szezonkezdetre
- A Patriots is beszállt a DeAndre Hopkinsért folytatott versenybe
- Két Browns-játékos fegyveres rablás áldozata lett
- NFL-legendák lepték meg az újoncokat
- Most már Bryce Young a Panthers első számú irányítója
- Az árnyék a játékos mögött – Mit csinál egy játékosügynök?
- Tyreek Hill idén ismét rámegy az elkapott yard rekordra
- Nincs érdeklődés Hunter Renfrow iránt
- Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!
- BREAKING: A Vikings kivágja Dalvin Cookot!
Legutóbbi hozzászólások