Connect with us

Összefoglaló

A 49ers kibelezte a címvédőt

Izgalmas meccsnek indult, sima 49ers győzelem lett a Rams elleni NFC West csoportrangadóból. Nem volt egy könnyű szülés, Kyle Shanahan ma is otthon hagyta a varázslatot, de a San Francisco elit védelme ellen teljesen tehetetlen volt a címvédő az ezer sebből vérző támadófalával és azzal, hogy Cooper Kuppon kívül nincs jó opciója az amúgy megint ambivalensen játszó Matt Staffordnak. 

1. félidő

Rams szempontból elég jól kezdődött a mérkőzés, összejött egy szép drive, bár a befejezés már nem sikerült, de a 3-0-s kezdés és a mutatott játék elsőre nem nézett ki rosszul. Viszont hamar kiderült, hogy ez csak egy pillanatnyi fellángolás, a címvédőnek a félidő hátralévő részében egyetlen értékelhető drive-ja volt, és bár sikerült eljutni a 10 yardosig, ott megint megállt a tudomány.

A McVay-Stafford vezette offense gyengélkedésében nincs sok meglepetés, legalábbis olyan értelemben, hogy nem igazán rajtuk múlik a dolog. A támadófal belsejét megtizedelték a sérülések és abszolút semmi ellenállást nem tud kifejteni, így folyamatosan extra blokkolókat kell a zsebben tartani. Emellett Andrew Whitworth hiányát sem sikerült még pótolni sem Joe Noteboommal, így Matt Stafford ott van, ahol a legrosszabb lionsös éveiben: a földön. Csak az első félidőben négyszer sackelték, többször érintés nélkül értek oda hozzá, egyszerűen minősíthetetlen, amit a fal művel.

A helyzetre természetesen a 49ers is ráérzett és a meccs előtt szinte semennyit nem blitzelő DeMeco Ryans most minden második dropbacknél küldte az extra embereket pass rush-ra. Ami alapvetően öreg hiba lenne Stafford ellen, de mivel a védőfal saját erőből rendre odaért még a blitzek előtt, így működött a dolog (három sack is így született). Mindennek az lett a következménye, hogy a Rams nem képes 5-10 yardnál hosszabb passzokat kivitelezni, és hiába játszott ezúttal elég pontosan és kifejezetten jól Stafford, az 5,1 yardos átlagával nem volt miről beszélni.

A címvédő támadósorának helyzetét továbbá az is rontotta, hogy a nagy pénzért igazolt Allen Robinson csak dísznek van a pályán, Stafford szinte felé sem néz. Így a passzjáték Tyler Higbee-re és Cooper Kuppra korlátozódik, akiket azért négy védővel nem lehetetlen kivenni a játékból, pláne egy brutális pass rush-sal. A sackekkel együtt így a Rams offense 30 perc alatt mindössze 102 nettó yardot termelt, ami valami botrányosan kevés.

A túloldalon a védelem már egy fokkal jobban teljesített az első félidőben: volt nyomás Garoppolón és sikerült megállítani a futást, legalábbis az esetek 90 százalékában. Az összességében jól játszó defense ugyanis a semmiből engedett egy 32 yardos TD-futást és egy 57 yardos Deebo Samuel elkapott TD-t, így a 49ers egy magabiztos 14-6-os előnnyel mehetett a pihenőre.

Ezzel együtt azért nem volt biztató a hazai offense sem. Garoppolo az első 30 percben 50 százalékos pontossággal passzolt, a 138 yardjából és egy TD-jéből pedig 57 yard és a hatpontos egyetlen, tőle teljesen független játékból jött össze és folyamatosan benne volt a turnover. Ami ennél is nagyobb probléma, hogy amennyiben nem számítjuk Jeff Wilson 32 yardos futását, úgy a csapat kilenc kísérletből csak 17 yardot tett meg a földön, így pedig a Rams minden problémája ellenére még bőven nyitottnak tűnt a találkozó.

2. félidő

A szünet mintha a Ramsnek tett volna jobbat. A második félidőt a 49ers kezdte, de a védelem ezúttal nem nézett be semmit és hamar leparancsolta Garoppolóékat a pályáról. Ezt megfejelve az offense megint vezetett egy jó nyitódrive-ot és a hatalmas nyomás ellenére ezúttal is sikerült eljutni a 10 yardoson belülre. Ezt viszont három rossz játék követte, amiből kettő abszolút Staffordé volt és mindkettő TD-t ért volna, de végül megint csak mezőnygól lett a drive vége.

A 49ers a következő támadást már jól abszolválta és eljutott a Rams 2 yardosáig. Jimmy G passzát azonban 3&2-re nem tudta bent tartani George Kittle, így az elit védelemmel megtámogatott támadógéniusz Kyle Shanahan úgy döntött, hogy jó lesz a mezőnygól egy 8 pontos előnyért. A rúgás persze sikerült, de ez abszolút vállalhatatlan döntés volt minden létező szempontból.

A Rams nyilván egy centit nem tudott haladni a következő támadásból és a meccs képét látva nincs okunk feltételezni, hogy pont a 2 yardoshoz beszorulva sikerült volna. De még ha egy csúcsformában lévő ellenfélről lett volna szó, akkor is neki kell menni ilyen helyzetben negyediknek – az ilyen hozzáállás már az alapszakaszban se nagyon tolerálható, de a rájátszásban kis túlzással egyenlő a vereséggel (ahogy Shanahan már nem egyszer megtapasztalta).

Persze lehet azzal érvelni, hogy úgy is dominált a csapat (legalábbis a védőoldalon), így jobb volt biztosra menni, de a következő 49ers drive egy kihagyott mezőnygóllal ért véget és egy pillanatig úgy tűnt, a Rams offense is össze tud kaparni még egy normális drive-ot. A vége ugyan egy Stafford pick-six lett – ezzel el is döntve a találkozót –, de nem mindig az ezer sebből vérző, amúgy is prémium matchupnak számító Rams az ellenfél. Ha valamin, ezen mindenképp változtatni kell.

Mindenesetre a 49ers védelmét nagy dicséret illeti, hiszen egész mérkőzésen kiválóan teljesítettek (DeMeco Ryans könnyen főedző lehet jövőre valahol), a végén pedig az extrát is beletették és eldöntötték a mérkőzést. Talanoa Hufanga egész évben kiválóan játszik, és a pick-6-ével most még inkább felhívta magára a figyelmet, hiszen gyönyörűen olvasta a játékot és lépett be a passzsávba. A végén még egy fumble-t is sikerült kierőszakolni Staffordon, így két turnoverrel zárta a 49ers a negyedik negyedet.

Összegzés

A Rams tavaly az egyik legtehetségesebb és legegészségesebb csapat volt, míg most egy átlagon felüli, de nem kiemelkedő rosterrel rendelkezik, amit még a sérülések is sújtanak. Olyan szinten nem kell temetni a szezont, hogy nem lesz itt PO, mert a gyenge csapatokat meg fogja verni és 10 győzelem még így is jó eséllyel meglesz (hét meccsen szinte kötelező a győzelem és a Bucs, a Broncos, a Chargers és a Raiders sem tűnik verhetetlennek), de ilyen támadófallal (16 sack négy meccsen), egysíkú passzjátékkal és ki-kihagyó védelemmel nem reális a Super Bowl.

A 49ers részéről hasonló a forgatókönyv, annyi különbséggel, hogy a csapat idén két abszolút nyerhető meccset is elbukott már és összességében nagyon nem akar működni a támadósor. A rájátszás itt sem tűnik problémának, a védelem hihetetlen, ellenben meglepetésre a támadósor nagyon nem akar funkcionálni és nem is feltétlenül Garoppolo miatt. Bőven van itt is még hová fejlődni.

Los Angles Rams @ San Francisco 49ers 9-24

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!