Aaron Rodgers még tavasszal kapott egy 3 éves, 150 millió dolláros hosszabbítást a Packerstől, ugyanakkor már akkor tudni lehetett, hogy ez egy 1+1+1 éves elköteleződés a felektől (ezért is nem kapott aláírási bónuszt a csapattól, hogy ne legyenek vitás tételek a következőkben). Ezt az irányító sem titkolja, a legutóbbi nyilatkozatában például kiemelte, hogy az elkapói fejlődése is szerepet játszik majd a döntésében.
“A döntésem sok dologtól függ: mennyire terhelne mentálisan és fizikailag a folytatás, hogy hol tart a csapat… És persze vannak egyéb tényezők is, amik szerepet játszanak, például hogy hogyan fognak fejlődni a fiatal elkapóink”
– nyilatkozta az irányító (via Madison. com)
Ugyan a Patriots ellen az újonc Christian Watsonnak és Romeo Doubsnak is volt TD-je, de összességében továbbra sem néz ki különösebben jó az elkapósor és úgy általában a passzjáték Green Bay-ben. Emellett jövőre Allen Lazard, Randall Cobb és a jelenleg sérült Sammy Watkins, sőt még a tight end Robert Tonyan szerződés is lejár, így Rodgers maradása érdekében vagy nagyon gyorsan nagyon sokat kellene fejlődniük az újoncoknak, vagy a menedzsmentnek kell drasztikusan megváltoztatni az eddigi hozzáállását a piachoz.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- zunya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
Értem. Tehát jövőre már nem lesz ARod GB-ben. Van Isten!