Jay Glazer szállítja a keddi trade határidőhöz közeledve az első bombahírt, méghozzá azt, hogy a Bears elcserélte a linebacker Roquan Smith-t a Ravenshöz. Adam Schefter pedig az ellenértéket is megírta, 2023-ban egy második- és egy ötödik körös picket küld Chicagóba a Ravens.
Smith nyáron új szerződést szeretett volna magának, vagy ha ezt nem kapja meg, akkor cserét szeretett volna. Végül utóbbi valósul meg, és ez azt is jelentheti, hogy a Ravens hajlandó megfizetni az év végén lejáró szerződésű játékost. Ezért alaposan a zsebükbe kell nyúlni, vélhetően évi 20 millió körüli összegről lehet majd szó – legalábbis ennyit szeretne Smith, aki vezeti a ligát tackle-ökben idén.
A Bears tehát pár napon belül eladta a védelme két vezérét, Smith-t és a pass rusher Robert Quinnt. A chicagóiaknak nem idén kell nyerniük, és Ryan Poles general manager nem akart egy top fizetéssel rendelkező LB köré építeni a csapatát, a pickek pedig jól jönnek, ez pedig bőven jó ellenértéknek is számít. A Bearsnek egyébként messze a legtöbb cap space-e lesz jövőre, emellett van már egy extra második-, negyedik-, és ötödik körös pickje is.
A Ravens oldaláról kissé furcsa lépés, legalábbis ami az ellenértéket és a pénzt (vagy épp a posztok közti prioritást) illeti, egyébként a pályán nyilván sokat fog segíteni, hiszen ha nem is egy elit linebacker, de mindenképp a jobbak közé tartozik, és volt egy lyuk a védelem közepén.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Filcet mikor aggyuk el?
Miért akarod eladni? Akkor ki passzolgat az Agyagmedencének?
Már így is szarrá kerestétek magatokat, még mit nem szeretnél? Sűrűbben cserélnétek irányítót Csikágóban, mint alsógatyát. Filc lesz az irányítótok, vagy senki (vagy Trubi).
Decosta milyen cuccon volt mégis amikor ezt kitalálta? Holtszezonban egy közepes ILBt akar megfizetni???