Matt Rhule kivágása után több olyan riport is megjelent, hogy az elkapó Robbie Andersont elcserélné a Panthers. Ez most szinte garantálttá vált, ugyanis a támadó olyan csúnyán összeveszett a pozíciós edzőjével, hogy az ideiglenes főedző Steve Wilks az öltözőbe küldte a negyedik negyedben.
McCaffrey-t és Robbie Andersont elcserélné a Panthers, Brian Burnst és Derrick Brownt nem
“Nem hiszem, hogy el kellene fogadnom a döntést. Ott akartam lenni a pályán. Karrierem során soha nem történt még velem ilyen, és hogy őszinte legyen, nagyon felhúzott és összezavart, ami történt. Nem látom, hogy miért lenne az oké, hogy megbüntetnek, amikor nem csináltál semmi rosszat”
– mondta az elkapó a mérkőzés után.
Egy csere esetén Anderson idén mindössze 1 millió alatt terhelné az új csapata fizetési plafonját, míg jövőre 12 milliót kellene neki kifizetni (de ebből semmi sem garantált). Normál esetben akár egy ötödik kört is kaphatott volna érte a Panthers, de a történtek után jó eséllyel egy hetedikért is vihetik majd.

Legfrissebb cikkeink
- Nick Chubb maradna a Brownsban
- Patrick Mahomes Tom Brady nyomában
- Három legendás szurkoló, aki ismét ott lesz a Super Bowlon – immár 59. alkalommal
- Tyreek Hill mégis maradna a Dolphinsnál
- Super Bowl LIX – Amikor a Chiefsnél a labda
- Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- HIVATALOS: Írországba látogat az NFL, a Steelers lesz a pályaválasztó
- Maxx Crosby nem akar távozni a Raiderstől
- Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a Super Bowlra
- Super Bowl LIX – Edzők
- Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Ők lettek az év díjazottjai
- BREAKING: Josh Allen legyőzte Lamar Jacksont, ő lett az MVP!
- Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Super Bowl LIX – Amikor az Eaglesnél a labda
- camillo7777 on Elhunyt a Bears legendás tulajdonosa, az anyamedve Virginia Halas
- camillo7777 on Csak négyen kerültek be a Hall of Fame-be!
- Kopi3.14 on Úgy néz ki, hogy Russell Wilson nem marad a Steelersnél
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
- katonadani on Super Bowl LIX – Edzők
- Zotya on Super Bowl LIX – Edzők
-Mester, miért küld idő előtt zuhanyozni?
-Mer’ büdös vagyol, bazmeg!