Dak Prescott megkapta az orvosi engedélyt arra, hogy teljes edzésmunkát végezzen – mondta el Mike McCarthy az újságírók kérdéseire. Hétfőn még regenerációs napja volt, kedden már dobálgatott, szerdán pedig a Cowboys 70 játékból álló próbameccsén is részt vett. Ez pedig azt jelenti, hogy szinte biztosan ő fog kezdeni vasárnap a Lions ellen.
Prescottnak az első fordulóan sérült meg a hüvelykujja a dobókezén, meg is kellett műteni. Múlt héten kezdett el limitáltan edzeni, McCarthy pedig azt mondta, hogy egy teljes edzéshét kell a számára, hogy pályára küldje irányítóját. Ez tehát most meglesz és visszatérhet a pályára.
Épp időben, ugyanis az Eagles ellen Cooper Rush elvesztette első kezdő mérkőzését, és láthatóan nagy mértékben limitálta, mire képes a támadósor – ráadásul most először a labdát is eladta, nem is egyszer. A Cowboys 4-1-es mérleggel áll, és ha Prescott a legjobb formájában tud visszatérni, akkor ezzel a védelemmel együtt akár sokáig is menetelhet a gárda.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
A Lions ideális felhozó mérkőzés lesz Daknak.
A Cowboys Rush-al 4-1el áll, de egyébként 4-2.