Connect with us

Hír

DeAndre Hopkins visszatér!

Lejárt DeAndre Hopkins hatmeccses eltiltása, a Cardinals pedig aktiválta is az elit elkapót, aki jó eséllyel csütörtökön már pályára is léphet. Nagy szükség is lesz rá a 2-4-es mérleggel álló Arizonának, ami időközben legalább hat mérkőzésre elveszítette az idén egy első körös pickért megszerzett Marquise Brownt (igaz, azóta cserélt Robbie Andersonért).

Az NFL még májusban tiltotta el a Cardinals ligaelit elkapóját teljesítménynövelő szerek használata miatt. Ugyan Hopkins próbált fellebbezni az ítélet ellen és bebizonyítani, hogy csak véletlenül került a szervezetébe tiltott szer, de a kísérlet sikertelen volt és emiatt ki kellett ülnie a szezon első harmadát.

A háromszoros első csapatos All-Pro elkapó tavaly a szezon közel felét kihagyta sérülés miatt, így csak 572 yardig jutott, 2020-ban viszont 1407 yard és 6 TD került a neve mellé. Nélküle a Cardinals 5-9-es mérleget ért el (a rájátszással együtt) az elmúlt másfél évben, kiemelt pontja ennek a támadósornak, így azonnal nagy szerepre számíthat.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!