Hét forduló után kezdenek kirajzolódni a végleges erőviszonyok és már van annyi adat a birtokunkban, hogy értékelni tudjuk az AFC-s elsőéves főedzők – Doug Pederson, Nathaniel Hackett, Lovie Smith, Mike McDaniel, Josh McDaniels – teljesítményét. Van, aki év edzője díj esélyes, mások csak a kötelezőt hozták, páran pedig már most retteghetnek a Fekete Hétfőtől.
Jacksonville Jaguars: Doug Pederson
Mérleg: 2-5
“Pederson nem egy top támadóguru, ami eleve hátrány egy 1/1-es irányítóval a rosteren, de ráadásul sikerült olyan emberekkel körbevennie magát, akik szintén nem a sikereikről és a kreativitásukról híresek, így első körben túl sok jót nehéz jósolni Lawrence-nek. Mindettől függetlenül végezhet átlagon felüli munkát és jó eséllyel sokkal jobban fog kinézni a Jaguars alatta, mint Urban Meyer alatt nézett ki, de ez azért nem lesz egy olyan nagy érdem. Egyszerűen nem látni azokat a pontokat, amik alapján Pederson képes lehetne kiteljesedni és nem igazán van indok arra, hogy miért tudná pont ő kihozni Lawrence-ből az állatot (attól, hogy sok korábbi QB van a stábban, még nem lesz egy fiatal irányítóból jó játékos). Értékelés: C” – Renningan
Volt, aki nagyon sokat várt Pedersontól, már csak amiatt, hogy alapvetően egy QB-barát rendszert futtat, ami nagyban megkönnyíti az irányítói dolgát. A szezon elején pedig úgy tűnt, hogy az optimisták várakozásai jönnek be, mert nagyon jól nézett ki a csapat annak ellenére, hogy a szezonnyitón azért sikerült kikapni a Washingtontól. A 2-1-es kezdés óta viszont sorozatban négy meccset veszített el a csapat, és míg az Eagles ellen védhető a vereség, de a Texans, a Colts és a Giants is bőven a verhető kategória volt (ráadásul a Houston ellen csak hat pontot sikerült szerezni).
Hét forduló után ott tartunk, hogy ugyan sikerült Meyerhez képest előrébb lépni és sokkal kevésbé néz ki toxikusnak az öltöző, de ez még mindig nagyon kevés a boldogsághoz. Tény, hogy nem lehet egyik napról a másikra győztes csapatot csinálni egy évtizedek óta gödörben lévő franchise-ból és nem a Giants féle 6-1 az elvárás, de egy a New Yorkénál azért tehetségesebb kerettel és egy 1/1-es szupertehetség irányítóval ennél azért többet kellene nyújtani.
Persze jogosan lehet felhozni, hogy nem épp a Jaguars a legszerencsésebb, hisz 0-5-ös mérlege van az egy labdabirtoklásnyi különbséggel eldőlő meccseken. Ez benne van a pakliban, néha ilyen az élet, ellenben arra már nem igazán van mentség, hogy a sok asszisztens ex-irányító és Pederson mellett miért nem látszik a fejlődés Lawrence játékában.
Picivel csökkentek a turnovert érő passzai, de mellette extra dobásból is kevesebb van, mint tavaly, ráadásul a kiigazított pontossága és az átlagos passzhosszúsága is csak minimálisan javult. Abszolút nem látni sem azt, hogy irányítóbarátabb lenne a rendszer, sem pedig a személyi fejlődés jeleit (ellenben mondjuk Daniel Jonesszal, akinek egy csomó terhet levettek a válláról és direkt építenek az erősségeire). Az üdvözölendő, hogy többet megy neki negyedik kísérletre a csapat, de egyrészt erre sincsenek jó játékok felrajzolva (41,18 százalékos hatékonysággal csak a 21. a csapat), másrészt az sem megoldás, hogy rendre Lawrence van beküldve ilyen helyzetekben a darálóba.
Vitathatatlanul van fejlődés és sok téren van előrelépés, a rossz mérleg ellenére sem kell Pederson fejét követelni. Ugyanakkor ez a Pederson nem az Eaglesszel Super Bowlt nyerő, kreatív és innovatív edző benyomását kelti. Ennél több kell, ha hosszú távra tervez. Értékelés: B
Bejelentkezés Patreonnal
WP Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások