Connect with us

Érdekességek

Ennyit játszanak a csapatok újoncai az első 7 forduló alapján

Kíváncsiak vagytok mennyit játszanak az újoncok ligaszerte? Anthony Reinhard egy látványos grafikán szedte össze, hogy az egyes csapatok első hat idén kiválasztott játékosa mennyit volt pályán az első hét fordulóban. A kép kattintásra nagyítható.

Talán nem meglepő, hogy a Texansnál rengeteget játszanak az újoncok, az első három választottjuk szinte végig a pályán volt, ráadásul John Metchie leukémiával küzd, Christian Harris most fog visszatérni sérülésből, így ez akár még több is lehetne. A Seahawks a másik csapat, ahol nagyon sokat játszanak a fiatalok, ez egy all-time draftnak is kinézhet a csapatnál két kezdő tackle-lel, két kezdő cornerbackkel, egy elég jó futóval és egy pass rusherrel. A Jetsnél is sokat játszanak az újoncok, hiszen négy top35-ös pickjük is volt, de a Jaguars első három választottja is végig pályán van gyakorlatilag. A Bears is érdekes lehet, hiszen nem volt első körös pickje, mégis három újonca gyakorlatilag végig a pályán van.

Az sem meglepő, hogy a Rams, a Dolphins és a Broncos is ott van a legkevesebb újonc snappel rendelkező csapatok közt, hiszen nem is voltak magas pickjeik. De nagyon keveset játszanak a Cardinals elsőévesei is, ahogy az Eagles és a Commanders fiataljai sem kaptak sok lehetőséget eddig, illetve az elsőként kiválasztottakon kívül például a Saints és a Panthers sem tud sok snapet felmutatni. Érdekes még a Bengals és a Vikings, ahol egy hátsóbb körös guardon kívül nem sok lehetőséget kapnak az újoncok.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!