Már eddig is tudni lehetett, hogy Ja’Marr Chase kihagyja a Bengals hétvégi meccsét a Browns ellen egy csípősérülés miatt, azonban ennél komolyabb a baj, Adam Schefter információi szerint 4-6 hét kihagyás vár rá.
Chase csípője még pár hete a Saints elleni meccsen sérült meg, majd múlt héten rásérült az elkapó. Műteni jelen állás szerint nem kell, de pihenés és rehabilitáció vár rá, így várhatóan egy hónapig nem látjuk a pályán. Azt egyelőre nem tudni, hogy IR-re rakja-e a csapat, de ha igen, akkor az négy meccs, de időben öt hét kihagyást jelent, ugyanis a Browns és a Panthers elleni találkozók után jön egy bye week, majd a Steelers és a Titans következik a menetrendben. Ez a könnyebb része a Bengals sorsolásának, utána ugyanis a szezon utolsó harmadában találkoznak még a Chiefs, Bills, Ravens, Buccaneers négyessel.
Chase tavaly újoncként 1455 yardot és 13 TD-t szerzett 81 elkapásból, idén pedig hét meccs alatt 47 elkapás, 605 yard és hat TD került a neve mellé. Továbbra is ő Joe Burrow legfontosabb célpontja, így a hiánya érzékeny veszteség lesz az offense számára. A csapat szerencséjére így is elég jól néz ki az elkapósor Tee Higginsszel és Tyler Boyddal, Chase hiányában pedig Mike Thomas, Trent Taylor vagy Stanley Morgan kaphat nagyobb szerepet.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: A Ravens hosszabbított Derrick Henryvel!
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal