Connect with us

Hír

Kenny Pickett bekerült az agyrázkódás protokollba, de egészségesen ő lesz a kezdő

Kenny Pickett agyrázkódása után Mitch Trubisky jött, látott és győzelemre vezette az esélytelennek hitt Steelerst a Bucs ellen. Ez ugyanakkor nem volt elég arra, hogy visszaszerezze a kezdő pozíciót, a főedző Mike Tomlin ugyanis kijelentette, hogy “Ha Pickett játékát engedélyezik az orvosok, akkor ő fog kezdeni”. (Via PFT)

Az 1/20-as Pickett a negyedik fordulóban a Jets ellen lépett először pályára idén, akkor még csak csereként. Ezt követően kezdett a Bills ellen is, de túl sok haszon nem volt a játékából, másfél meccsen négy INT-t dobott TD nélkül. Ennek ellenére nem volt kérdés, hogy ki kell tartani mellette, így a Bucs ellen is ő vezette ki a támadósort, ráadásul megszerezte karrierje első passzolt TD-jét is – igaz, a 3,7 yardos passzátlagára aligha lehetett büszke.

A helyére beálló Trubisky 75 százalékos pontossággal és 12 yardos átlaggal 144 passzolt yardot és egy TD-t tett be a közösbe, több harmadik és hosszút megoldva. Abszolút kivette a részét a sikerből, de tényleg nem sok értelme lenne a franchise jövőjének kárára kezdetni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!