A Russell Wilson csere egyelőre bustnak néz ki, ráadásul az irányító még kisebb sérüléssel is bajlódik. A bevethetősége jelenleg kérdéses a hétvégén, de ő optimistán áll a dologhoz és úgy gondolja, hogy pályára lép majd a fordulóban. A főedző Nathaniel Hackett viszont valamiért úgy érezte, fontos kihangsúlyoznia, hogy “Én döntöm el, hogy játszik-e a hétvégén”.
A Chargers esetében merült fel pletyka szinten, hogy a főedző Brandon Staley-nek nincs annyi tekintélye az öltözőben, hogy megtiltsa a sérült Justin Herbertnek a játékot. Talán az ilyen spekulációkat akarta a hibát hibára halmozó Hackett megelőzni – nem mintha lenne realitása annak, hogy viszonylag egészségesen ne játsszon a világ minden pickjéért Denverbe hozott, közel 250 milliós szerződést kapó franchise irányító.
Wilson hat meccs alatt 58,6 százalékos pontossággal passzolt 1443 yardot, öt TD-t és három INT-t, illetve van hét extra passza és hat turnovert érő átadása. 2012 óta tartó karrierje alatt soha nem játszott még ennyire rosszul sem statisztikailag, sem a játék képe alapján.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
“A világ minden pickjéért” kifejezésért extra stílus pontot adományozok.
Szerintem türelmetlenek lesznek a tulajok és legkésőbb a szezon végén elbúcsúzok Hackettől.