Odell Bekchamnek tavaly óriási szerepe volt abban, hogy a Rams megnyerte a Super Bowlt. A csapatnál azóta többször is kijelentették, hogy egészségesen várják is vissza a döntőben megsérült elkapót, és a nyilatkozatai alapján ebben OBJ is partner lenne, bár a legutóbbi Twitter-bejegyzései alapján nem ártana kicsit emelni az ajánlaton.
“LA-ben tudják, hol akarok lenni. De nem ajánlottak nekem SEMMIT. Tudom, hogy mennyit érek, és a csapat ajánlata ettől messze állt. Konkrétan a Rams ajánlotta a legkevesebbet! Szóval nehéz lenne azt mondani, hogy visszatérek, hiába gondoltam úgy, hogy végre megtaláltam az otthonomat”
– írta az elkapó.
A sérülése miatt OBJ-nek nem volt erős piaca, és tekintve, hogy csak novemberben térhet vissza a pályára, jó eséllyel még egy darabig nem is kap majd komoly ajánlatokat. A Rams ráadásul évi 15,5 millióért szerződtette Allen Robinsont (amit azóta alighanem már bánnak), így érthető volt, hogy nem vitték túlzása a sérült Beckham visszaigazolását. Sean McVay ugyanakkor az elkapó tweetjeire reagálva gyorsan megnyugtatott mindenkit, hogy “nem ez volt a csapat utolsó ajánlata”.

Legfrissebb cikkeink
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
Legutóbbi hozzászólások
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Cseh Tibor on Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
semmit=nem annyit amennyit szeretnék
Kicsit korai még a szennyest teregetni így, hogy új szerződésre vár, mert nem teszi őt szimpivé a FO-okban. De jobban is jár, ha nem ebbe a Rams offense-be tér vissza. GB vagy Baltimore lenne nagy upgrade.