Russell Wilson kihagyta a múlt heti Jets elleni találkozót egy combhajlító-sérülés miatt, azonban a Jaguars ellen Londonban már ott lesz a pályán. Ő maga mondta el az újságírók kérdésére, hogy készen áll harcba indulni és reményei szerint győzelemmel távoznak majd az Egyesült Királyságból. Wilson azt is hozzátette, hogy a repülőn is a combhajlítójának a rehabilitációján dolgozott, és amíg a többiek aludtak, ő addig térdemeléseket és hasonlókat végzett az ülések közötti folyosón.
A főedző Nathaniel Hackett nem árulta el, hogy ki fog kezdeni a hétvégén, de azt azért elmondta, hogy Wilson jó irányba halad. Így pedig feltételezhetjük, hogy az idén megszerzett veterán QB fogja kivezetni a Broncost, és nem a múlt héten játszó Brett Rypien. Hackett ettől még szeretné látni, hogy Wilson komfortosan mozog a zsebben és ki is tud onnan menekülni, ha arra lenne szükség, ezért nem hozott még végsőt döntést – és a QB már múlt héten is úgy érezte, játszhatott volna.
Wilson eddigi karrierje során mindössze négy meccset hagyott ki – a múlt heti mellett hármat tavaly –, egy hete azzal viccelődött, hogy biztos “rozsomák vére” van, azért épül fel nagyon gyorsan, de korábban részesedést szerzett egy gyógyulást segítő vizet forgalmazó cégben is, ami szerinte segített az agyrázkódásának meggyógyításában is.
A Broncos 2-5-ös mérleggel áll, négyet bukott zsinórban és utolsó helyen áll szerzett pontokban is.

Legfrissebb cikkeink
- Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Nincs új a nap alatt – Ravens draftértékelő
- Brutális lesz a Cowboys idényének második fele
- Az orvosok döntöttek, visszatérhet a pályára a Patriots sztárvédője
- Rodgersszel a fedélzeten főműsoridőben kezdett volna a Steelers
- Caleb Williams nagyon nem akart a Bearsbe menni
- Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Íme az összes főműsoridős és ünnepi meccs az idei menetrendben
- Már csak 112 nap: íme az első forduló menetrendje
- Íme az NFL teljes 2025-ös menetrendje
- Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- Ki gondolta volna: Jimmy Garoppolo az utolsó aktív irányító a 2014-es classból
Legutóbbi hozzászólások
- Loosername on Jövő héten döntenek a tulajok, hogy aktív játékosok mehetnek-e az olimpiára
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Fetyke on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- Csakeztne on A Chiefs kapta a legtöbb éjjeli meccset, három csapatnak egy ilyen sem jutott
- Loosername on Ennyit utaznak idén a csapatok – rekordot dönt a Chargers
- vicgeordie on Matthew Judon: Még mindig tudok játszani
- AntalKovacs21 on Kevés pickből nehéz főzni – Commanders draftértékelő
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
Ha Rozsomák vére lenne, lenne lenne baj a szemével és észre venné az üres elkapót a pályán.