Connect with us

Hír

Todd Gurley visszavonul

Todd Gurley bejelentette a visszavonulását. A Rams korábbi első körös futójának nem volt csapata, legutóbb a 2020-as idényben lépett pályára.

Gurley 2015-ben került a ligába, a Rams az 1/10-es cetlit áldozta rá. Újoncként 1106 yardot és 10 TD-t szerzett, majd volt egy pocsék szezonja Jeff Fisher utolsó idényében. Sean McVay érkezése azonban mindent megváltoztatott, 2017-2018 között nem volt nála eredményesebb futó a ligában: ez idő alatt 2556 yardot és 30 TD-t jegyzett az alapszakaszban, plusz volt 1368 elkapott yardja és 10 elkapott TD-je.

Még a 2019-es idénye is elég jól sikerült statisztikailag, 857 yardot és 12 TD-t tett a közösbe, de az offense-ben betöltött szerepe folyamatosan csökkent egy térdsérülés miatt, így az idény végén távoznia kellett a Ramsből. Ezt követően a Falcons adott neki egy esélyt, de mindössze 678 yardot termelt (3,5 yardos átlaggal), bár legalább kilenc TD-t ezúttal is szerzett a földön.

A karrierjét 6082 futott- és 2254 elkapott yarddal, 79 total TD-vel és három All-Pro tagsággal fejezi be.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!