A Cowboys amúgy is elit szinten játszó védelme kapott egy kis erősítést, a csapat ugyanis megszerezte a Raiderstől a védőfalember Johnathan Hankinst, írja az NFL Media. Az ellenérték egy 2023-as hatodik körös pick, illetve a Dallas még Hankins mellé kapott egy 2024-es hetedik körös cetlit.
Hankins 2013-ban a Giants második köröse volt és karrierje első éveiben nagyon magas szinten játszott. Az újonc szerződése lejárta után kapott is egy 3 éves, 30 millió dolláros szerződést a Coltstól, és bár nem játszott rosszul, egy évvel később mégis kivágta a csapat.
Ezt követően a Raiders játékosa lett és egészen mostanáig erősítette a Las Vegas-i gárdát. A játéka ugyanakkor évről-évre esett vissza, idén már a kezdőből is kiszorult. Ezzel együtt egy rutinos, futás ellen még hasznos játékosról van szó, egy hátsókörös pickcserét megért.

Legfrissebb cikkeink
- A Bears és a Texans is fel akart mozogni TreVeyon Hendersonért, de a Patriots nem adta
- Új szerződésre pályázik Terry McLaurin, így egyelőre nem is edz a csapattal
- A holtszezon vesztesei
- Ők szavaztak a tush push betiltása ellen
- Nyáron a Bills, szezon közben az NFC East lesz a Hard Knocks főszereplője
- Év Védelmezője díjat vezet be az NFL a legjobb támadófalember elismerésére
- BREAKING: Elhunyt Jim Irsay, a Colts tulaja
- BREAKING: Marad a tush push!
- Az Eagles az új Patriots – az NFL tudatosan gyengíti a top csapatokat?
- Továbbra sem edz a Bengals két kezdő pass rushere
- NFL-rekord: több mint 8,6 milliárd dollárt ér a 49ers
- AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- Úgy tűnik, mégsem alakítják át a rájátszás kiemelési rendszerét
- Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- A holtszezon nyertesei
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Marad a tush push!
- Newla on A holtszezon nyertesei
- renningan on A holtszezon nyertesei
- Fetyke on Az NFL engedélyezi, hogy a játékosok rész vegyenek a 2028-as olimpián!
- Csakeztne on Ér ennyit Brock Purdy?
- Leonidasz007 on A holtszezon nyertesei
- Pedro44 on AJ Brownt nem érdekli az olimpia
- vicgeordie on A holtszezon nyertesei