Connect with us

Hír

Vágd ki a rossz elkapódat napot tartottak a csapatok, a Commanders elvesztette centerét

Újra rövidhírekkel jelentkezünk, kedden is több játékos sérüléséről érkezett hír, illetve a csapatok valamiért “vágd ki a rossz elkapódat” napot tartottak. 

Kivágások, igazolások:

  • A Cardinals kivágta a 2019-ben második körös elkapó Andy Isabellát. Első két évében 413 yardja és 3 TD-je volt, tavaly és idén viszont összesen 34 egységet termelt. Vele kapcsolatban érdekesség, hogy a Josh Rosenért kapott pickből draftolták.
  • A Chiefs a korábbi első körös WR Corey Colemant menesztette.
  • A Patriots a szintén korábbi első körös elkapó Laquon Treadwellt tette lapátra.
  • A 49ers pedig megvált a veterán receiver Willie Sneadtől.
  • A Texans már nem elkapót, hanem tight endet vágott ki, méghozzá azt a Pharaoh Brownt, aki a szezon előtt azt állította magáról, hogy All-Pro lesz. Eddig 72 yardot szerzett, szóval bele kell húznia egy új csapatnál.
  • És hogy egy igazolásról is említést tegyünk: a Saints szerződtette a gyakorlócsapatába a veterán cornerback Chris Harris Jr.-t. Az utóbbi két évet a Chargersnél töltötte, de alaposan visszaesett a játéka a korábbi All-Pro szinthez képest.

Sérülések:

  • A Commanders egész évre elvesztette a kezdő center Chase Roullier-t egy térdsérülés miatt. Tavaly is komoly sérülést szenvedett, így nincs valami jó szériája, két év alatt 12 meccsen lépett csak pályára, pedig nem egy rossz játékos. A helyét Wes Schweitzer vette át, de neki meg agyrázkódása lett, így múlt héten Nick Martin állt be a helyére.
  • A 49ersnél a Trent Williams helyét átvevő Colton McKivitz térde sérült meg, így több hétre a partvonal mellé szorul. A csapatnak tehát a harmadik számú left tackle-jét kell bevetnie, aki Jaylon Moore lehet.
  • A Cowboys az egész évre elvesztette a long snapper Jake McQuaide-et egy tricepsz-szakadás miatt. A 2011-ben draftolatlan játékos még egyetlen meccset sem hagyott ki karrierje során.
  • A Giants sérültlistára tette a cornerback Aaron Robinsont, akinek így négy meccset kell kihagynia.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!