Hír
A Texans is irányítót cserél, Davis Mills megy a padra
Ugyan Lovie Smith főedző nem volt hajlandó bejelenteni semmit annak kapcsán, hogy ki lesz a kezdő irányítója a Texansnak a hétvégi Dolphins elleni meccsen, ez már előrevetítette, hogy az első 10 mérkőzésen kezdő Davis Mills helye nincs biztonságban. Mike Garafolo információi szerint annyira nincs, hogy a másodéves Mills megy is a padra, a helyén pedig Kyle Allen fog kezdeni.
Allennek 17 kezdő mérkőzése van karrierje során, legutóbb a Washington színeiben lépett pályára 2020-ban négy meccsen. Akkor 60/87, 610 yard, 4 TD és egy interceptiont került mellé. Az előző 13 kezdő meccse a Panthersben volt egyébként, miután 2018-ban draftolatlanként került a ligába. Sokat nem lehet tőle remélni az eddig látottak alapján.
Mills ugyan egy harmadik köröshöz képest tavaly egész jól szállt be, igazából semmi különöset nem tudott csinálni, amit jól mutat a múlt heti 6 támadóyardja a csapatnak a félidőben, vagy a két héttel ezelőtti 18 nettó passzolt yard szintén az első 30 percben. Idén az 1-9-1-es mérlege mellett 203/328, 2144 yard, 11 TD, 11 INT kerül a neve mellé.
Jelenleg a Texans az 1/1-es pick birtokosa másfél meccs előnnyel a Panthers előtt, így a csapat szurkolói készülhetnek egy újonc irányítóra jövőre.