Aaron Rodgers több különböző sérüléssel is bajlódik, a legutóbbi meccsét nem is tudta befejezni miattuk. A Packers eközben lassan már matematikailag is lemondhat a rájátszásról, a veterán irányító viszont korábban kijelentette, hogy amíg van esély a PO-ra, ő ott akar lenni a pályán. Most pedig a Pat McAfee Show-ban jelentette be, hogy jó hírt kapott az orvosoktól, így a tervei szerint kezdeni fog a Bears ellen.
Rodgers hetek óta sérült hüvelykujjal játszik, most pedig feltehetően összeszedett egy bordasérülést is. 12 meccs alatt csak 2682 yard, 21 TD és kilenc INT került a neve mellé, ami egy 92,9-es passer ratinget jelent. Legutóbb ennyi picket 2010-ben dobott és ennél rosszabb passer ratingje is csak egyszer volt karrierje során még 2015-ben (92,7-es). Nem sok értelme van már erőltetni a játékát, bár nem sok olyan főedző van a ligában, aki akarata ellenére leültetné a négyszeres MVP-t.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
hát, Áron, ez a mindenáron való erőltetése a játéknak, nem ismerős ez valahonnan?
Ismerős neki, csak az eredmény nem ugyanaz. Már ha jól értem a dolgot.
A Bears az ő tulajdona, nem?