A Raiders a hétvége során kikapott a Coltstól, ahol a héten olyan edzőt neveztek ki, akinek semmilyen tapasztalata nem volt még egyetemi vagy profi szinten. Ezzel együtt 2-7-es mérleggel áll a Las Vegas-i egyesület, ami értelemszerűen felveti a kérdéseket, hogy mennyire van biztonságban az idén kinevezett főedző, Josh McDaniels állása. Nos, a tulajdonos Mark Davis elmondása szerint teljesen.
“Az emberek a mai világban azonnali megtérülést várnak. Még csak kilenc meccse volt. 2-7-tel állunk, nem ilyen eredményre számítottunk, ugyanakkor hat meccsen is a kezünkben volt a labda, hogy nyerjünk a végén.”
– mondta el Davis az ESPN-nek, majd hozzátette, hogy Rómát sem egy nap alatt építették, és hogy a bizalmat megkapta McDaniel akkor, amikor megkapta a szerződését, és továbbra is hisz benne, nincs oka az ellenkezőjére.
“Josh fantasztikus munkát végez, ezért vettem fel.”
Ez utóbbival azért lehet vitatkozni, de az valóban igaz, hogy sok szoros meccset bukott el a Raiders, ami hosszú távon beáll egy 50 százalék körülire – tavaly épp a spektrum másik végén volt a csapat. Mindenesetre azt azért fontos kiemelni, hogy a szezon elején jól kezdett játékban a Raiders és becsúsztak a szoros vereségek, viszont az utóbbi hetekben lefelé ívelő tendenciát mutatnak a játék képe és fejlett mutatók alapján, ami már semmiképp sem jó jel a továbbiakra.

Legfrissebb cikkeink
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Prock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
- Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Brock Purdy után Fred Warnerrel tárgyal a 49ers: rekordszerződés jöhet
- Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Nem a cserék számán múlik – Texans draftértékelő
- 3 milliós szponzori megállapodást kötött a Dolphins 7. körös újonca
- Megint balhéba keveredett Antonio Brown
- A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Bevett szokás lehet a Vikings dupla európai turnéja
- ELF: Nagy vereséggel nyitotta a szezont az Enthroners
- MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pozitív a kaszinó mérlege – Raiders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on MegLynchelve – 49ers draftértékelő
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- Tinka1495 on Top5-ös pick után playoff? A Patriots 11 meccsen favorit
- Cseh Tibor on Papíron ez nagyon jól néz ki – Giants draftértékelő
- Miloo on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
- ZoliZoltan on Cover ABC – Hogyan olvasd a védelmeket!
- Pedro44 on A Bengals elit védője bekeményíthet, de minden jó lap a csapatnál van
Ezt hány héttel a kirugás előtt szokták nyilatkozni? 2 vagy 3. Jövőre akkor lesz egy jó védő koordinátorunk.
“bizalmat megkapta McDaniel”
Persze csak ő a dolphinsban van
Egyébként ezt hívjuk tank jelenségnek
Amikor ezt mondják, akkor nagy a szar…