Connect with us

Hír

Justin Fields vállsérüléssel bajlódik

Justin Fields a hétvégén rengeteg ütést nyelt be akár futásai alkalmával, akár a zsebben, és ez így volt az egész szezonban is a gyenge támadófal mögött. A Bears irányítója a Falcons elleni vereség után komoly fájdalmak közt ment be az öltözőbe, és mára kiderült, hogy a vállával van probléma. Az viszont nem egyértelmű, hogy pontosan mi is a diagnózis és hogy ezzel kell-e meccseket kihagynia.

Matt Eberflus főedző sem volt valami egyértelmű ezzel kapcsolatban, hiszen egyrészt azt mondta, hogy napról napra vizsgálják felül a helyzetét, ami jó hír és arra utal, hogy nem komoly a dolog. Ellenben azt is mondta, hogy nem zárja ki, hogy Fields a szezon hátralévő részében már nem tud pályára lépni. Eléggé ellentmondó állítások ezek, és az sem segített a helyzeten, hogy előbb Ian Rapoport arról számolt be, hogy az irányítónak kiugrott a válla, majd ezt a hírt a PFT cáfolta.

Eberflus szerint szerdán majd okosabbak leszünk, amikor kijön a heti első sérülésjelentése a csapatnak.

Fields 153 yardot, egy TD-t és egy interceptiont passzolt a Falcons ellen, emellett 85 yardot és egy hatpontost szerzett a földön is. Ha nem tudná vállalni a játékot most vasárnap a Jets ellen, akkor Trevor Siemian lenne a Bears kezdője. A Jetsnél egyébként Zach Wilson helye sem biztos a kezdőben, így lehet egyik másodéves játékost sem látjuk majd a pályán.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!