Connect with us

Hír

Kyle Pitts szezonja minden bizonnyal véget ért

Kyle Pitts a hétvégén térdsérülést szenvedett, és úgy tűnik idén már nem látjuk a pályán. Ian Rapoport számolt be arról, hogy a Falcons másodéves tight endjének elszakadt az MCL-e és ugyan még kikér egy másodvéleményt, de minden bizonnyal műtétre szorul, amivel véget fog érni az idei szezonja. A Falcons már sérültlistára is helyezte a játékost, tehát négy mérkőzést mindenképp ki fog hagyni, de várhatóan majd csak 2023-ban látjuk újra a pályán.

A tavalyi draft negyedik választottja berobbant újoncként és átlépte az 1000 yardos álomhatárt is. Idén azonban a csapat támadósora nem igazán épített a passzjátékra, így az ő szerepe is minimalizálódott, csupán 356 yard és két TD került a neve mellé. Ettől függetlenül egyértelmű, mennyire tehetséges, és reményei szerint jövőre egy jobb irányítóval ismét megmutathatja ezt mindenkinek.

A Falcons 5-6-os mérleggel áll, most hétvégén a 6-5-ös Commanders ellen lép pályára – immár Pitts nélkül. Hiányában az idei első körös elkapó Drake Londonnak lehet a legnagyobb szerepe a passzjátékban, tight end poszton Parker Hesse volt eddig a legtöbbet a pályán Pitts mögött, így ott ő léphet fel.

1 Comment

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!