Connect with us

Hír

Matt Rhule visszatér az egyetemi körökbe, a Nebraska főedzője lesz

Matt Rhule-nak elég csúnya NFL-pályafutása volt, hiszen a Panthers élén 11-27-es mérleget ért el, ráadásul ha több mint 17 pontot engedett a védelme, akkor mindössze 1-27 volt a mutatója. Idén egy 1-4-es kezdés után rúgták ki, pedig még csak a harmadik szezonját taposta a hét éves $62 milliós szerződésének. A 47 éves szakember viszont nem sokáig maradt edzői munka nélkül, ugyanis ismét az egyetemen talált magának állást. Az ESPN információi szerint a Nebraska egyetem szemelte ki magának és a napokban véglegesítik is a szerződését.

A Cornhuskers 4-8-as mérleget tudott felmutatni idén, így nem is játszhat Bowl-meccset, ami azt is jelenti, hogy a tegnap Iowa elleni sikerrel véget ért a szezonja. Már szezon közben kirúgták Scott Frostot, az ő helyét veszi át Rhule. A 47 éves szakember a Bayloron és a Temple-ön is edzősködött korábban, ráadásul sikeresnek is számított, olyan edzőnek, aki fel tud virágoztatni egy rossz helyzetben lévő egyetemet. A Bayloron 1-11-es mérleg után két évvel már 11-3-as mutató ért el, a Temple-nél pedig 10-2-es mérleget ért el harmadik évére, majd 1967 óta az egyetem első konferenciabajnoki címét is megszerezte.

Ha minden igaz ez a kinevezés csökkenti majd a Panthers tulajának, David Teppernek a terheit, aki még $40 millióval tartozna Rhule-nak, az új szerződése viszont ezt minden bizonnyal csökkenti majd.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!