A Chiefs sérültlistára tette az elkapó Mecole Hardmant egy hasizom-sérülés miatt – derül ki a csapat közleményéből. Ez azt jelenti, hogy legalább négy mérkőzést ki kell hagynia, mielőtt visszatérhetne a pályára. Egyébként a múlt vasárnapi találkozót is kihagyta, de előtte zsinórban három meccsen szerzett touchdownt. Idén 297 yardja és négy TD-je van összesen.
A Chiefs várhatóan nem számíthat JuJu Smith-Schusterre sem a Chargers elleni vasárnap esti rangadón, ugyanis ő agyrázkódást szenvedett múlt héten. Így tehát a Marquez Valdes-Scantling, Kadarius Toney, Skyy Moore, Justin Watson WR-négyessel kell kiállni a csapatnak.
Mindeközben a Packerstől kivágott elkapó Amari Rodgers Houstonban kötött ki, ugyanis a Texans adott be rá kérelmet a waiveren – írja az ESPN. A Panthers is megpróbálta egyébként megszerezni, de a houstoniak voltak magasabban a prioritási listán a rosszabb mérlegük miatt. A Texansnak ez a héten a második waiveres játékosszerzése, hiszen a Cardinalstól kivágott futó Eno Benjamin is náluk landolt.
A tavalyi harmadik körös Rodgerst azért vágta ki a Packers, mert elkapóként gyakorlatilag pályára sem tudott kerülni, visszahordóként pedig több fumble-t is vétett.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások