Connect with us

Hír

Rövidhírek: Sérüléssel bajlódik Josh Allen, korábbi első körös safetyjét vágta ki a Raiders

Rövidhíreink következnek. 

Josh Allen a Jets elleni mérkőzésen összeszedett egy könyöksérülést, habár ez nem akadályozta meg abban, hogy a meccs legvégén eleressze az utóbbi hat év leghosszabb passzát az NFL-ben (69,3 air yard). A Bills irányítójának úgynevezett UCL sérülése van, ami egy szalag a könyöknél. Ian Rapoport információi szerint a fájdalmak ellenére játszani fog, de nem elképzelhetetlen, hogy egy mérkőzést ki kell hagynia.


A Raiders kivágta a 2019-ben első körös safety Jonathan Abramet. Abból a szempontból semmiképp sem meglepő lépés, hogy Abram nagyon gyengén játszott idén is, ahogy egész karrierje során. Próbálták eladni a trade határidő előtt, de érthető módon nem volt kérője. Most waiverre kerül, de várhatóan itt sem fog elkelni és legfeljebb szabadügynökként talál majd csapatot veteránminimumért.


A Rams a 2020-as harmadik körös safetyjét, Terrell Burgesst menesztette, aki nem tudta beverekedni magát a védelmi rotációba sem, csak a speciális egységben kapott eddig szerepet. Rajta kívül lapátra került a tight end Kendall Blanton is.


A Broncos sérültlistára tette a kezdő center Lloyd Cushenberryt, akinek így legalább négy meccset kell kihagynia – legkorábban a 14. héten a Chiefs ellen térhet vissza. Várhatóan Graham Glasgow veszi át a helyét.


A Falcons is sérültlistára tette támadófalemberét, Matt Hennessyt. Ő tavaly még kezdő center volt, azonban idén a padra szorult. Most hétvégén guard poszton játszott, miután az addig kezdő Elijah Wilkinson is IR-re került. Hennessy helyét Colby Gossett vette át vasárnap, vélhetően ő játszhat a továbbiakban is.


A Ravens aktiválta sérültlistáról a negyedik körös újonc tight end Charlie Kolart.


A Colts a mindössze 30 éves, eddig segéd irányítóedzőként tevékenykedő Parks Fraziert bízta meg azzal a feladattal, hogy hívja a támadójátékokat. Frazier 2018-ban csatlakozott a csapathoz, akkor Frank Reich asszisztense volt.


Változik a 11. forduló menetrendje, ugyanis a Bengals-Steelers helyett a Chiefs-Chargerst tették főműsoridőbe.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!