Connect with us

Hír

Tyreek Hill: Soha nem mondtam, hogy Tua jobb, mint Patrick Mahomes

Tyreek Hill lecserélte Patrick Mahomest Tua Tagovailoára az idei holtszezonban, ami miatt ha a karrierjét nem is, de a 2022-es szezonját sokan már temetni kezdték. Aztán volt pár félreérthető nyilatkozata is – amit akár úgy is lehetett érteni, hogy szerinte Tua jobb, mint Mahomes –, ami szintén nem tett jót a megítélésének.

“Egy csomó ember gondolta azt, hogy szerintem Tua jobb, mint Patrick Mahomes. Soha nem mondtam ezt. Mindannyian tudjuk, hogy Mahomes más szinten van, mint mindenki más. A srác egy űrlény”

– mondta az elkapó a 610 Sports Radiónak, majd megdicsérte a jelenlegi irányítóját is.

“Még a Chiefsben játszottam Tua ellen 2020-ban, és láttam, hogy tud ő passzolni, csak hát nem voltak akkoriban sztárelkapói. De az volt a fejemben, hogy ez a srác tud passzolni, hogy pontos és elkapható labdákat dobál.”

A történet végül egy igazi win-win sztori lett mindenkinek. A Cheifs offense Hill nélkül is elit, Patrick Mahomes MVP-szezont fut, a Dolphins nagyon komoly PO-esélyessé vált, az elkapó pedig nemcsak, hogy rengeteg pénzt keres, de még karrierévet is tart. Sőt, az idei éve alapján, ha nincs is Mahomes szintjén, de Tua egyértelműen top 10-es irányítónak tűnik, amit nem sokan gondoltak volna a szezon előtt.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!