A Chiefs a Seahawksszal játszik a héten, a csapatok pedig megkezdték a kötelező udvariaskodást. Andy Reid például kijelentette, hogy világéletében nagy rajongója volt Geno Smith-nek.
“Mindig is egy Geno fan voltam. Szeretem a játékát és kedvelem a srácot is. Ugyan voltak hullámvölgyek a karrierjében, de most jó helyen van és nagyon jól játszik”
– dicsérte a Kansas főedzője, de hasonlóan látja a helyzetet az MVP-jelölt Patrick Mahomes is:
“Minden labdájának tökéletes a spirálja. Minden passzra képes, ugyanolyan jól megdobja a mély labdákat mint az underneath passzokat. Nagyszerű munkát végez idén, minden lehetőséget kihasznál és ennek köszönhetően nagyszerű szezont produkál.”
Tény, hogy Geno idén összességében nagyot megy, de az utóbbi hetekben visszaesett a játéka, az elmúlt négy fordulóban például négy INT-t is dobott és összesen 10 turnovert érő passz jutott nyolc extra dobásra. Ezzel együtt természetesen jár neki a dicséret.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint