A 2022-es holtszezon egyik nagy kérdése az volt, hogy hol folytatja a pályafutását Jimmy Garoppolo. Korábban már kiderült, hogy a Commanders nagyon közel volt az irányító megszerzéséhez, de a QB műtétje mindent borított, illetve maga Garoppolo árulta el, hogy a Panthers is ott volt a lista tetején. Most még egy csapattal bővült a korábbi (potenciális?) kérők száma.
“A Dolphins is benne volt a pakliban. Jó csapatnak tűnt egy remek támadósorral, ráadásul a főedző Mike McDaniellel is dolgoztam már együtt korábban, aki egy nagyszerű edző. Akkoriban beszéltünk a lehetőségekről, de örülök, hogy végül úgy alakultak a dolgok, ahogy”
– mondta Garoppolo (via PFT).
A veterán irányító az idei szezont csereként kezdte, majd Trey Lance kiesésével a kezdőben találta magát. A játéka ugyan messze van a tökéletestől, de ezzel együtt elkaristol vele a csapat, ami jó eséllyel így is csoportgyőztesként fog bejutni a rájátszásba. Hogy ott aztán mire lesz elég Garoppolo, az már egy sokkal nehezebben megválaszolható kérdés.
A nyilatkozat pikantériáját ugyebár az adja, hogy a 49ers és a Dolphins összecsap a hétvégén, ráadásul Miamiban Tua Tagovaila MVP-szinten játszik, miután a holtszezonban több ízben is megpróbálták lecserélni.

Legfrissebb cikkeink
- Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Elcserélheti irányítóját a Raiders
- Aaron Rodgers még mindig lebegteti a jövőjét – de közben újra nekiment a Jetsnek
- Visszavonul Ryan Ramczyk!
- Tre White visszatér Buffalóba!
- A 2025-ös edge rusher class – Tehetségek tömkelege, megannyi kérdőjel
- 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Nem garantált Mark Andrews helye a Ravensnél
- Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Ashton Jeanty fogadkozik, hogy akkora hatása lesz, mint Saquon Barkley-nak tavaly
- Aaron Rodgers egy hónapja nem beszélt a Steelersszel, a visszavonulás is benne van a pakliban
- Új szerződést akar a Raiders kiváló falembere, így kihagyja az edzéseket
- Újabb védővel hosszabbított a Bears
- A jövő sztárjai – Tyler Warren
- Bill Belichick ma 73 éves
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on 5. éves opció figyelő – a 2022-es class
- Cseh Tibor on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- atis123juve on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Kopi3.14 on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Loosername on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney
- Fetyke on Másodvonalas irányítók közt kutakodik a Giants
- Cseh Tibor on Abbahagyja a focit, rappernek áll Kadarius Toney