Érkezünk a 2022-es FK! FIRST Craft Beer Fantasy Bajnokság 14. fordulójának, azaz az alapszakasz záróhétvégéjének összefoglalójával és a kör nyerteseivel, akik közül a legtöbb pontot szerző, illetve a ligák legjobbjai közül a legkevesebb pontot a padon hagyó játékos egy hatos pakk kézműves sört nyert a FIRST kézműves sörfőzde jóvoltából. Az idei évtől ráadásul a legnagyobb pontkülönbséggel nyerő csapatot is díjazzuk, aki egy páros főzdetúra belépőt nyer!
Ezúttal nem volt komoly verseny az első helyért Lambeaughini tükörsimán nyerte meg a fordulót. Ellenben ismét örülhet Sulomulo, aki sorozatban másodszor nem hagyott egyetlen pontot sem hagyott a padon, miközben brutálisan sok pontot szerzett a kezdőjével. A legnagyobb arányú győzelmet pedig TampaSince2008 aratta a héten:
Ha nem láttatok még ultraelit támadósort, az valahogy így ki. A védők a kanyarban sem voltak, mindössze hárman szereztek 10 pont felett, miközben az offense-ben ugyanennyien szereztek 30+ pontot, és mellé még jött két 20+ pontos teljesítmény is. Úgy lett sima első hely, hogy heten még 10 pontot sem szereztek!
A nyereményért a fuzovelkifele@gmail.com címen lehet jelentkezni név, cím és telefonszám megadásával. Gratulálunk!

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén