Connect with us

Összefoglaló

Herbert lenyomta Tuát, Brock Purdy kiütötte Bradyt, nagy hajrába kezdett a Lions

Justin Herbert lejátszotta a pályáról Tua Tagovailoát, így a Chargers nyerte a vasárnap esti rangadót. Előtte Mr. Irrelevant Brock Purdy és a 49ers defense rontotta el Tom Brady hazatérését Kaliforniába, ugyanis hatalmas zakóba szaladt bele a Buccaneers. A Lions mindeközben a 10-2-es Vikingst is megverte és huszáros hajrát folytat a rájátszásért.

Miami Dolphins @ Los Angeles Chargers 17-23

A két évvel ezelőtti 1/5-ös és 1/6-os irányító csapott össze Los Angelesben vasárnap éjjel, és akiben eddig kétség lett volna, hogy melyikük a jobb, az most egyértelmű választ kapott a kérdésre. Azonban ennél talán nagyobb meglepetés volt az, hogy a 49ers után a Chargers védelme is meg tudta állítani a Dolphins támadósorát – ráadásul hasonló taktikával.

A Miaminak az egész első félidőben volt összesen 55 támadóyardja, plusz a fenti videón látható hihetetlenül furcsa és őrült játéka, ahol a kupac aljáról előkerülő labdát Tyreek Hill felkapta és elnyargalt vele a célterületig – ez egy 57 yardos fumble return TD volt, amivel több yardot tett meg Hill, mint amennyit a Dolphins az első félidőben összesen. Tua egyébként a szünetben úgy állt, hogy 15 passzából mindössze 3 volt sikeres, tehát botrányosan nem tudott semmit sem kezdeni az ellenfél védelmével.

A Chargers azt a taktikát választotta, amit a 49ers is egy héttel korábban. Erről cikket is írtunk, és úgy tűnik tényleg másolni fogják DeMeco Ryans stratégiáját. Ugyanis most Brandon Staley is úgy készült a meccsre, hogy szorosan odaállítja a cornerbackeket Hillék elé és nem engedi el őket könnyedén a vonalról, elrontja a játékok időzítését, így kiveszi az offense méregfogát, Tuát pedig “rendes” irányítójátékra készteti, ami a jelek szerint nem megy neki. Elképzelhető volt, hogy megpróbálkozik majd ezzel a Chargers, de nem gondoltam volna, hogy megvan rá az emberanyaga, azonban a linebackerek és cornerbackek, kiváltképp Michael Davis kiváló mérkőzést hoztak le.

Szóval a Dolphinsnak félidőig volt 4 puntja és a fenti Hill touchdownja, a támadósor végig szenvedett. Mindeközben a túloldalon Justin Herbert elit szinten játszott. Gyakorlatilag egész meccsen 1-1 hibája volt csak, egyébként tökéletesen menedzselte a folyamatosan összeomló zsebet, kiválóan olvasott, gyorsan döntött és lenyűgöző labdákat osztogatott. Az első félidei öt támadásból csak egyszer puntoltak, szereztek két TD-t és egy mezőnygólt, plusz még egyszer végigmentek a pályán, de ott negyedik és 2-re elbuktak a gólvonalnál (ezt később kompenzálták egy ugyanilyen sikeres kísérlettel). Az első félidőben 200-zal több yardot tettek fel a táblára, mint a Dolphins, ám csak 17-7-re vezettek.

A második félidőben aztán közeledtek egymáshoz a felek. A Chargers megszokott módon az előny tudatában teljesen begubózott és nem akart különösen sok mindent csinálni, úgyhogy jöttek a screenek és a stick koncepciók. A szünet utáni első négy támadásból három puntra és egy mezőnygólra futotta, és utóbbinál is egy nagy játék jött csak össze, azon kívül mentek a gyenge futások és rövid passzok. Így pedig visszajött a meccsbe a Dolphins, hiszen Tua kiosztott egy hosszú passzt a sérüléssel küzdő Tyreek Hillnek, szóval az utolsó játékrész kezdetén 6 pont volt csak a Chargers előnye (20-14).

És mivel itt újra csinálni kellett valamit, Herberték bele is húztak kicsit, levezettek egy 17 játékból álló 8 és fél perces támadást, aminek a végén egy mezőnygóllal eldöntötték a meccset. Három perc volt még hátra, kilenc pont az előny, szóval meg lehetett nyugodni. Persze azért a végén még majdnem sikerült elbénázni, hiszen egy Dolphins field goal után az onside kicket elsőre sikerült elejteni és csak másodjára összeszedni, de végül sikerült behúzni a győzelmet.

Herbert (39/51, 367 yard, TD) lenyűgöző volt a mérkőzésen. Kétség sem férhetett hozzá, hogy ki a (messze) jobb irányító, főleg hogy Tua (10/28, 145 yard, TD) meg kifejezetten gyengén teljesített így, hogy az ellenfél el tudta venni az egyszerű játékokat tőle. Mike McDanielnek ki kell majd találnia valami újdonságot, mert ha ezzel az emberezős, press coverage-et használó taktikával ennyire ki tudják venni az ellenfelek az offense méregfogát, akkor nagy lesz a baj a rájátszásban. És akkor ezzel együtt dicsérjük meg nagyon egyrészt Brandon Staley-t, aki kiváló gameplannel érkezett, másrészt a Chargers védőit, akik hiba nélkül lehozták ezt a pályán.

A Chargersnél még emeljük ki a visszatérő Mike Williamst, aki kiváló formában játszott, minden 50/50-es labdát lehúzott és 116 yardig plusz egy TD-ig jutott. De Keenan Allent is meg lehet említeni, aki 92 egységet szerzett és mindig lehetett rá számítani. Nagyon meglátszik az offense játékán, hogy ők egészségesek vagy sem – ami persze nem meglepő, minden csapatnál meglátszana. Egyéni teljesítményeknél maradva még gyorsan kiemelném a Dolphins védőfalából Christian Wilkinst és Jaelan Phillipst, akik kiválóan teljesítettek és folyamatosan nyomást tudtak generálni vagy épp a futást fogták meg nagyon jól.

A Chargers így felugrott a 7., már wild cardot érő helyre az AFC-ben, míg a Dolphins jelenleg hatodik.

(katonadani)

Tampa Bay Buccaneers @ San Francisco 49ers 7-35

A forduló egyik csúcsmeccsének indult a tavalyelőtti bajnok és a 49ers rangadója, ehelyett egy teljesen unalmas, végtelenül egyoldalú találkozót láthattunk, amiről az amerikai tévék még a lefújás előtt el is kapcsoltak. Basszus, de bűn rossz volt ez a Bucs!

A mérkőzés rövid összefoglalója úgy nézne ki, hogy a 49ers a játék minden egyes aspektusában agyondominálta Tom Bradyéket, akiknek egy másodpercig nem volt esélyük. A meccs már az első félidőben eldőlt, a San Francisco már ekkor 28-0-ra vezetett, így a második játékrész már csak arról szólt, hogy lehetőleg ne sérüljön meg senki – na, ezt az egy dolgot sikerült elszúrni, ugyanis egy futójátéknál Deebo Samuel minden bizonnyal az alapszakasz maradék részére kidőlt és csak remélni lehet, hogy a playoffban már bevethető lesz. Ezt leszámítva mestermunka volt ez Kyle Shanahanéktől.

Brock “Mr. Irrelevant” Purdy 21 passzából 16 volt jó 185 yardért és két TD-ért, ami egy impozáns 134-es passer ratinget eredményezett (és még futott is egy hatpontost). Ugyanakkor egyelőre még ne lássunk bele egy új hátsó körös csodairányítót, mert annyira nem játszott jól, mint ahogy a számai mutatják – ez egy jobb game manager teljesítmény volt egy csúcsra járatott rendszerben (egyedül a CMC-nek kiosztott TD-passza volt extra).

A támadófal tökéletesen működött, Purdyn szinte egyáltalán nem volt nyomás, ráadásul futásblokkolásban is brillírozott az egység: Christian McCaffrey 119 yardot szerzett 8,5-es átlaggal, a teljes futógépezet pedig 209 yardot és három TD-t gyűjtött három TD mellett. Bónuszképp Shanahan jobbnál jobb játékokat rajzolt fel, a skill játékosok rendre olyan üresen voltak, hogy még az alul/rosszul dobott labdákat is simán be tudták várni és nagy játékot csinálni belőle. Eközben a védelem darabjaira kapta a Bucst. Ugyan sackelni nem sikerült Bradyt, de folyamatosan ott voltak Nick Bosáék az arcában, miközben még a futójáték limitálására is volt energia.

Itt ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ebben a mészárlásban legalább akkora szerepe volt a Bucs edzői gárdájának, mint a 49ersnek. A játékhívások unalmasak és kiszámíthatók voltak a támadóoldalon, szemre például mindkét Brady INT azért született, mert a védelem pontosan tudta, mi lesz a játék. A védelem cserébe teljesen vakon volt, mintha az edzők soha nem láttak volna Shanahan féle offense-t – ötletem sincs, mi lehetett a koncepció vagy hogy mire számítottak, de szemlátomást meglepte a védelmet, hogy az ellenfél fut, de az is felkészületlenül érte az egységet, hogy az NFL-ben először kezdő Purdy el meri dobni a labdát.

Bruce Arianst nagyon sokat szidták korábban és a sikereket hajlamosak voltak a szakértők a segédedzőknek tulajdonítani, de úgy néz ki, hogy minden bogarával együtt mégiscsak fontos szerepe volt a sikerekben. Todd Bowles és Byron Leftwich az idei munkája alapján jövőre nem érdemelne főedzői/koordinátori állást egyetlen csapatnál sem.

A 49ers csütörtökön eldöntheti az NFC West sorsát, a Buccaneersnek azonban tovább kell küzdenie a csoportgyőzelemért abban a csoportban, ahol mindenki negatív mérleggel áll.

(renningan)

Minnesota Vikings @ Detroit Lions 23 – 34

Nagyon szórakoztató találkozót hozott az NFC North első két csapatának összecsapása. A Lions megmutatta miért a liga egyik legjobb formában lévő csapata egy egészen elképesztő támadójátékkal. A pontgyártást az első körös Jameson Williams nyitotta, aki a Harrison Smith helyén játszó Bynum hibáját használta ki egy 41 yardos touchdownnal. Sajnos többet nem nagyon került pályára, láthatóan még óvatosan bánik vele a Lions, így az NFL mérlege egyelőre egy elkapás, egy TD.

A Vikings erre még tudott válaszolni. Kellettek ehhez a védelemre dobott zászlók (Okudah egymaga kettőt szerzett), de a drive végén Cook ért be a célterületre. Egy sikertelen Lions 4. kísérlet és pár pont után azonban egy újabb nagy touchdownt ünnepelhettek a hazaiak. Goff ezúttal a másik gyors elkapóját, DJ Charkot találta meg egy 48 yardos összjátékból.

A félidőre így 14-7-tel vonultak a csapatok, de kellett ehhez Dalvin Cook fumble-ja, amit a szünet előtt a Detroit end zone-ja előtt vétett. A pihető után aztán elindult az igazi pontgyártás. 8 labdabirtoklásból 4 touchdown és 3 field goal volt a csapatok mérlege.

A Lions továbbra is fenntartotta az ultra agresszív mentalitását. 7 pontos előnynél, a saját 25 yardosukon eljátszottak egy fake puntot, így folytathatták a támadósorozatot, aminek végén Reynoldsnak aznapi harmadik touchdownját passzolta Goff.

A Vikings továbbra is Hockensonra, Thielenre és elsősorban Jeffersonra támaszkodva azonban ismét visszajött. A veterán elkapó a touchdownt igen, de a két pontost nem tudta elkapni, így kialakult egy 8 pontos differencia. Thielen ráadásul meg is sérült a játék során.

A Lionst azonban nem lehetett megállítani. Nem volt kit külön kivenni a támadósorban, mert Goff szétosztotta a labdákat a támadósor minden játékosának. Justin Jackson futott touchdownjával pedig úgy tűnt lezárta a meccset a Detroit.

28-13-nál azonban nem adta fel a Vikings. Az egész este foghatatlan Jefferson maximális fokozatra kapcsolt és sorra segítette hozzá a Minnesotát a first downokhoz. 1-1 field goal után 5 perccel a vége előtt KJ Osborn elkapásával 31-23-ra jött fel a vendég csapat és szűk öt percük volt arra, hogy leparancsolják a Lions támadósorát a pályáról és végigmenjenek a pályán. Az előbbi azonban lehetetlen volt. A Lions az év egyik legszebb játékát húzta elő 3rd&7-re. A 150 kilós jobb oldali tackle Penei Sewell állt fel elkapóba, majd indult el motionbe a snap előtt, amiből mindenki azt hihette, hogy plusz egy blokkolóként indul majd meg a futó előtt, húzó falemberként. Nem is vette fel senki a mozgását, a play action után pedig könnyed passzt löbbölt neki Goff.

Az elkapásnak hála mezőnygól távba ért a Lions, amit pár játékkal később Michael Badgley értékesített is, ezzel lezárva a meccset.

Jared Goff közel hibátlan volt. 330 yard, 3 touchdown fűződött a nevéhez és tökéletesen mozgatta a csapatát. Egy-egy elkapó mögé dobott labdán túl remek munkát végzett. A támadófal sok esetben adott neki hosszú dropbackre lehetőséget, ő pedig remekül találta meg az elkapóit, akik közül DJ Chark 94 yardját kell kiemelni. A Detroit offense az utolsó 6 labdabirtoklásának mindegyikéből pontot tudott szerezni, mégha ehhez kellettek is trükkös játékok. Élmény nézni a Ben Johnson vezette támadósort, a fiatal koordinátor neve pedig könnyen lehet, hogy fel fog merülni a januári edzőkeringő során.

A védelem is megérdemli azonban a dicséretet. A Vikings futójátékát teljesen elvették. Dalvin Cook végül 1,5 yardra tornászta fel az átlagát, de ez a szünetben még 0,3 volt! 17 kísérletből mindössze 22 yardot engedtek a földön az egész meccsen. A levegőben az ex-Lion Hockensonnak voltak fontos elkapásai és a karrier napot tartó Justin Jeffersonnak, aki 223 yardig jutott. A Vikings támadófal azonban a futáson túl megvédeni sem tudta igazán Cousinst. Garrett Bradbury és Christian Darrisaw hiányában sok nyomás volt Kirkön, akit rengetegszer ütöttek meg a meccsen. Aidan Hutchinsont lehet kiemelni, aki a sackje mellett több futást is megfogott a boxban.

A Lions playoff esélyei ezzel életben vannak és ez a remeklő támadósor csak még jobban fog kinézni, ha Jameson Williams ténylegesen 100%-os lesz. A Vikings az első kiemelésről így véglet lemondhat, de a csoportgyőzelmük nem forog komoly veszélyben. A támadófalemberek és Smith mindenesetre nagyon hiányoztak tőlük.

(alatriste)

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!