A Rams ma éjjel a Raiders ellen lép pályára, de még nem tudni, ki fog kezdeni irányító poszton. Alapvetően John Wolford lenne a kezdő Matt Stafford sérülése után, de ő nyaksérüléssel küzd jelenleg és csak a meccs előtt derül ki, hogy játszhat-e. Ha nem, akkor a tegnapelőtt leigazolt Baker Mayfield fogja kivezetni a Kosokat a pályára – írja Adam Schefter. Ez egyben azt is jelenti, hogy Mayfield már át is ugrotta Bryce Perkinst a depth charton.
Mayfieldet a saját kérésére a Panthers menesztette hétfőn, így waiverre került, ahonnan a Rams vette fel kedden – csak a Rams adott be rá kérelmet. A korábbi 1/1-es irányítónak tehát két napja volt megismerkedni egyrészt a csapattársakkal, másrészt a playbookkal, úgyhogy minden bizonnyal elég limitált lesz a játékok tárháza, amit Sean McVay behívhat. Ha ehhez hozzávesszük, hogy mennyire borzalmas a csere-cseretámadófal a csapatnál, plusz hogy igazából elkapói sincsenek, nem sok jóra számíthat Mayfield még a nem kifejezetten acélos Raiders defense ellen sem.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Playbookot nem is kell tudnia….? Mire gondolnak, megy majd az RPO-nak csúfolt bohóckodás majd? Bár ahhoz is tudni kellene hogy ki, hova, mit, hogyan…