Ha valaki még reménykedett egy csodás feltámadásban a címvédő Ramstől, az most végérvényesen elengedheti ezt az idény. A főedző Sean McVay tegnap újságírói kérdésre elárulta, hogy sem a kezdő irányító Matt Stafford, sem a liga legjobb védőjének számító Aaron Donald nem lép pályára a héten (korábban már többek között a kezdő LT Joe Noteboom, az elit elkapó Cooper Kupp és az évi 15 millióért igazolt Allen Robinson is kidőlt).
Donaldnak ez lesz az első kihagyott meccse karrierje során és könnyen elképzelhető, hogy idén már nem lép pályára. Amennyiben ez megtörténik, úgy 40 nyomásgyakorlással és öt sackel fejezi be a szezont – még soha nem volt ilyen kevés zsákolása, az elmúlt három évben például 45,5 sack került a neve mellé.
Ami Staffordot illeti, neki ez a harmadik kihagyott meccse lesz idén és szintén elképzelhető, hogy már nem lép pályára a szezonban. Ebben az esetben 2092 yarddal, 10 TD-vel és nyolc INT-vel fejezné be az idényt, ami statisztikailag karrierje második legrosszabbja lenne.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben